Életteli korosztály - kihasználatlanul

Déja vu érzésem támadt a Digitális Magyarország Tavasza című rendezvénysorozat első epizódján, az 50 éven felüliek első „házibuliján”. A házigazda, a korábban is hangját hallató, de az e-befogadás éve kapcsán megtáltosodott civil szervezet, az Inforum elnöke, Dombi Gábor, a sorozat nyitányának tekinthető buli konferanszaként, alulról induló civil kezdeményezésre buzdított.

Jó két éve annak, hogy az Információgazdaság című monográfia társszerzőjével, a Corvinus Egyetem professzor asszonyával, Szabó Katalinnal interjút készítve szóba került, milyen komoly, az interneten keresztül kiaknázható, tudományos, gazdasági potenciál rejlik a nyugdíjasokban, amelyet az USA és kontinensünknek az értékeket nálunk jobban becsülni és tőkévé, de egészségesebb életté konvertálni is képes fele már hasznosít. Dombit hallva és a megjelenteket látva, halvány remény ébredt bennem, hogy talán nálunk is elkezdődhet valami hasonló. No, nem nagy ugrásra számítok, és félek is, hogy megfelelő közeg híján fejlődhet-e az „embrió”, nem válik-e például, mint ma oly sok minden, a politika martalékává? Vagy hogy lesz-e elég szuflája az Inforumnak és társszervezeteinek a kipattant szikra életben tartására, a mozgósításra és az eredményesség érdekében a kormánnyal (vagy önkormányzatokkal), a tudományos, kulturális szervezetekkel, intézményekkel, vállalatokkal való kapcsolat kiépítésére, illetve fenntartására. Legalább addig, amíg meg nem erősödnek a valójában még ki sem alakult, nyugdíjas mentorokból és felkaroltjaikból álló kicsiny, esetleg hálózattá fejlődő, egymást támogató közösségek. Amelyek aztán át tudják venni az újabb célok teljesülését zászlajára tűző Infórum szerepét. A megerősödésüket, ha kikacsintok a külföldi példákra, az jelezné, hogy a tudásukat, képességeiket az interneten keresztül felkínáló, a közös gondolkodásra, „ötletelésre” kész nyugdíjas közösségek – fizetős vagy ingyenes, esetleg nem anyagiakkal díjazott – segítsége, tapasztalata hasznosuljon a fentebb felsorolt helyeken, környezetben.

Nagyon előreszaladtam? Lehet, hogy nem is ez a cél? Csak annyi, hogy kapcsolatokra szert téve, az elmagányosodás veszélyét leküzdve egészségesebb, az utána következő generációkkal könnyebben szót értő s szükség esetén a gazdasági, tudományos életben – az internet és a közösség segítségével frissen tartott tudásával – hasznossá és nem a társadalom terhére váló generációvá fejlődjenek nyugdíjasaink (magamat is beleértve)? Hogy mint a televíziózás hőskorában (én még emlékszem) összejöjjenek a szomszédok az internet örömeit és hasznát már élvezőknél, hogy rácsodálkozzanak, nincs semmi ördöngösség a tévé, a rádió, a telefon után egy újabb szerkentyűn keresztül – a felsoroltak mellett az információszerzés és -megosztás számos más formáját is élvezve – kapcsolatot tartani a világgal? De gondolkozzunk emberi léptékben, ne a világgal, „csak” az unokákkal, gyerekekkel, az országhatáron túlra szakadt rokonokkal, barátokkal, közben új kapcsolatokra találva, új, érdeklődésre számot tartó területeket, magunkban új képességeket felfedezve.

Ha megvalósul Dombi Gáborék álma, és a Millenáris Teátrumban május harmadik szombatján a 60-as, 70-es évek hazai és külföldi slágereit játszó zenekar futamaira önfeledten táncoló 50 éven felülieknek csak töredéke – remélhetőleg nemcsak az elnök hívó szavára, hanem belső indíttatásból, mert így nagyobb az esély, hogy nem huny ki a láng – felvállal egyfajta mediátori szerepet, már közelebb kerülünk a hasznos „szép korúak” társadalmához.
Már ha befogadók vagyunk rá. Ha nem úgy állunk az idősekhez, mint az a metró kapaszkodóját lecsavaró, elegáns kinézetű, de kissé kapatos fiatalember, aki a közös vagyon rongálását rosszalló idős úrnak azt üvöltötte vissza: „Kuss tata, én keresem meg a nyugdíjadra valót, remélem, már nem élsz soká.” Hanem az a ránézésre az én nyelvezetemben inkább hippinek, semmint komoly tininek mondható fruska, akinek volt mersze a nálánál csaknem másfél fejjel magasabb, dülöngélő laklinak visszaszólni: „Hátrább az agarakkal, őt még mindig sokan tisztelik, míg te magát a szót sem ismered.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció