A magyarok továbbra is inkább az illegális szoftvert választják

A személyi számítógépekre illegálisan telepített szoftverek aránya 2007-ben Magyarországon 42% maradt, annak ellenére, hogy a globális trend szerint a legtöbb országban csökkent az illegálisan használt szoftverek aránya. Az illegális szoftverhasználat eredményeképpen az iparág veszteségei Magyarországon 12%-kal növekedtek. A veszteség mértéke 2007-ben így elérte a 125 millió USD-t, miközben a globális veszteségek 21%-kal növekedtek, értékük pedig megközelítette a 48 milliárd USD-t.

Ezek tehát többek között a Business Software Alliance (BSA), a nemzetközi szoftveripart képviselő nemzetközi szervezet által most ötödik alkalommal kiadott globális éves tanulmány főbb megállapításai. A 108 országra kiterjedő független tanulmányt az IDC, az információs technológiai (IT) iparág vezető nemzetközi piackutató és előrejelző társasága készítette.

“E számok mögött rendkívül érdekes és komplex tendenciákat látunk. Először is, szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy ez az IDC tanulmány minden dobozos szoftvert magában foglal, tehát nemcsak az üzleti világban használt szoftvereket. Másodszor, a számok szerint kiugró mértékben megnőtt Magyarországon a laptopok értékesítése, melyek esetében gyakran nehéz elválasztani a vállalati és a magán célú használatot. Harmadszor, a tagjaink által rendelkezésünkre bocsátott információk szerint egyértelmű, hogy az üzleti szoftverek területén a tavalyi évben jelentős legalizációs eredmények születtek. A BSA véleménye szerint a szervezet tavalyi erőfeszítései és a kormányzati kezdeményezések eredményeként az üzleti szektor általában véve jogszerűbb utat követ, mint korábban. Azonban, mivel a fogyasztói piacon az új személyi számítógépek – különösen a laptopok - értékesítésének nagymértékű növekedése, valamint a szélessávú internet hozzáférések számának emelkedése nem párosult a legális szoftvertermékek értékesítésével, ez a legalizáció nem tükröződik az illegális szoftverek összesített 42%-os arányában. Ezért az üzleti szegmensben tapasztalt pozitív tendenciákat a fogyasztói piac negatív tendenciái ellensúlyozzák.” – mondta Sarlós Gábor, a BSA magyarországi szóvivője. “Ennek ellenére meg vagyunk győződve arról, hogy az illegális szoftverhasználat további csökkentése jelentős előnyökkel járna a helyi fogyasztók, a helyi szoftver- és szolgáltató cégek, kisvállalkozók, magánszemélyek, a kormányzat és általában a társadalom számára.”

Nemzetközi szinten a 108 vizsgált ország közül a PC-n alkalmazott illegális szoftverek aránya hatvanhét országban csökkent, és mindössze nyolc országban növekedett. Azonban, mivel a nemzetközi PC piac a magas illegális szoftverhasználati arányt mutató országokban növekedett a legnagyobb ütemben, az illegális szoftverek aránya nemzetközi szinten három százalékponttal növekedett 2007-ben, és elérte a 38%-ot. Eközben a globális iparági veszteségek aránya 21%-kal növekedett, és megközelítette a 48 milliárd USD-t. A közép- és kelet-európai régióban az illegális szoftverek aránya a Cseh Köztársaságban mért 39%-tól az ukrajnai és montenegrói 83%-os értékig terjed.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció