A Sony után a többiek is megkezdik az OLED tv-gyártást

Úgy tűnik, hogy a technológiában úttörő Sony után végre mások is látnak fantáziát az OLED televíziókban, így a Samsung, az LG és a Panasonic is hamarosan megkezdi a termékek sorozatgyártását.

Sajtóbeszámolók szerint a Samsung jövőre indítja be új üzemében a televíziós képernyőkbe való OLED panelek gyártását, 2010-re pedig már évi 6 milliót tervez belőlük előállítani. Szinte természetes, hogy a hazai vetélytárs LG sem szeretne lemaradni: a másik dél-koreai elektronikai óriáscég 2011-ben szeretné megkezdeni a 32 colos átmérőjű OLED képernyőpanelek gyártását. A Panasonic egyelőre nem tűzött ki ennyire konkrét menetrendet, de bejelentette, hogy mindenképpen fog gyártani OLED képernyőpaneleket „a jövőben”.

Egyelőre kizárólag a Sony forgalmaz OLED televíziót; a 11 colos (kb. 28 cm) XEL-1 készülék ára 200 ezer jen (kb. 334 ezer Ft), csak havi 20 ezer darab készül belőle és ezek is csak Japánban kaphatók. A vállalat a magas ár és a korlátozott gyártási kapacitás ellenére hosszú távon bízik az OLED sikerében, így néhány hónapja bejelentette, hogy 22 milliárd jent (kb. 36,7 milliárd Ft) fektet be az OLED képernyőpanel-gyártásba a közeljövőben, hogy ezzel még inkább megalapozza vezető pozícióját a technológiában.

Az OLED általában a színhűség és a részletgazdagság terén múlja felül a jelenleg kapható képernyőket, ám a gazdaságosan gyártható méret egyelőre erősen korlátozott, emellett pedig egyes alkotóelemek viszonylag rövid élettartama is a megoldásra váró problémák közé tartozik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció