Elhunyt a D-Link vezér

A D-Link mély fájdalommal tudatja, hogy életének 58. évében, április 2-án elhunyt alapító elnöke és vezérigazgatója, Ken Kao.

"Ken olyan vezető volt, akinek rendkívüli intelligenciájához egyedülálló energia és elhivatottság társult. Az ő munkája tette a D-Linket azzá a világméretű céggé, amivé mára vált. Emlékét sokáig megőrzi. Halálát követően stratégiai elképzeléseit, és a cég életét egy magas szinten felkészült menedzsment team viszi tovább.” – mondta J.C. Liao, a D-Link elnöke.

Mr. Kao 1986-ban mindössze néhány mérnökkel alapította a D-Linket, mely kivételes vezető képességeinek köszönhetően két évtized alatt a világ egyik vezető hálózati eszközgyártójává növekedett. Mr. Kao munkássága alatt az egymillió dolláros cég mára egy 58 országban jelenlévő, egymilliárd dollár feletti eves árbevételű, az Ethernet switchektől, a szélessávú eszközökön át a SoHo/SMB termékekig a teljes hálózati eszközpalettát felölelő választékkal rendelkező céggé vált.
Mr. Kao vezetése alatt a D-Link számtalan nemzetközi elismeréssel is erősítette piacvezető pozícióját.

Karrierje során Mr. Kao számos elismerésben részesült, melyek közül talán a két legfontosabb a "Premier Award of Contemporary Business Leaders in Taiwan” illetve az alig két hónapja átadott Entrepreneur of the Year elismerés.

A tragikus eseményt követően a D-Link igazgatótanácsa új igazgatósági elnököt és vezérigazgatót választott John Lee személyében.

A D-Link egyik alapítójaként Mr. Lee a D-Link OEM/ODM üzletágának zászóshajója, az Alpha Networks elnöke és vezérigazgatójaként tevékenykedett. Az Alpha Networks vezetése előtt a D-Link technikai vezetője, elnöke és igazgatótanácsi elnökhelyettese volt.

“Az igazgatótanács olyan új vezetőt keresett, aki képes részvényeseink számára az eddigiekben megszokott eredményeket hozni, miközben képes megvalósítani a D-Link stratégiai céljait. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy egy olyan tapasztalt és stratégiai érzékkel rendelkező vezetőre bízhattuk a cég irányítását, mint Mr. Lee.” – mondta J.C. Liao, a D-Link elnöke.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció