Az elképzelés lényege, hogy abból a bizonyos 5 dollár pluszból a zeneipar, azaz a szerzői jogok birtokosai, illetve (elvileg) maguk az előadók részesednének. Az összeg elsőre csekélynek tĹąnik, azonban Griffin számítása szerint a díj bevezetése éves szinten 20 milliárd dollár külön bevételt jelentene az ágazatnak. Csak összehasonlításképpen, a zeneipar éves bevétele tavaly nagyjából 10 milliárd dollár volt – igaz, tíz éve még ennek a másfélszeresét tette ki. Griffin persze egyetért azzal, hogy a kevésbé fejlett országokban a helyi viszonyokhoz kellene igazítani a havi összeget, ám magát a konstrukciót a felhasználók tömegeinek folyamatos emelkedése miatt így is bőven kifizetődőnek tartja.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy az illegális internetes zeneletöltések miatt a zeneipar évek óta komoly válságban van, amire egyelőre az iTunes és a többi legális zeneáruház sem kínál megoldást. Lépések persze vannak: a kiadók hozzájárulásával egyre több online zeneáruház kínál DRM-mentes letöltéseket, az Apple pedig némi felárért az iTunes teljes katalógusát letölthetővé tenné az iPod- és iPhone-tulajdonosoknak. Griffin elképzelése viszont több sebből is vérzik: egyfelől valószínĹąleg igen sok ellenzője lesz a mindenkire egyformán kötelező érvényĹą kultúra-adónak, másrészt pedig kérdéses, hogy egy ilyen állandó fejőstehén mennyire ösztönözné a kiadókat arra, hogy mondjuk új tehetségeket fedezzenek fel, illetve odafigyeljenek a közönség kívánságaira vagy éppen a minőségre. Az ötlet emellett újból felvet egy fontos kérdést, mégpedig azt, hogy az internetes technológia mellett szükség van-e egyáltalán a lemezkiadókra?