4 millió ember banki adatait lopták el

Az egyik amerikai kereskedelmi hálózat képviselői tegnap bejelentették, hogy ismeretlen bűnözők feltörték a cég számítógépes rendszerét, és több mint négymillió ügyfelük banki adatait kaparintották meg.

Ronald Hodge, a Hannaford Bros áruházlánc vezérigazgatója tegnapi kiadott közleményében az olvasható, hogy 4.2 millió banki azonosítót raboltak el néhány hónap leforgása alatt a vállalat számítógépes hálózatába kívülről behatoló hackerek. Hodge próbálta az eset jelentőségét kisebbíteni, mondván, hogy cégük nem tárol olyan személyes információkat mint címek, nevek vagy társadalombiztosítási számok, "csupán" a bankkártyaszámokat rögzítik. A Hannaford Bros bevonta a nyomozásba a hatósági szerveket is, a vizsgálat részleteivel kapcsolatos információkat azonban nem hoztak nyilvánosságra. A tettesek múlt év decemberében hatoltak be először a cég számítógépes hálózatába, és március elejéig volt ahhoz hozzáférésük. Sajnos, ez idáig közel kétezer visszaélést jelentettek a bankkártya-tulajdonosok, a 4 millióhoz képest azonban viszonylag alacsonynak mondható ez a szám.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció