Egyre kevésbé figyelünk a veszélyekre

Aggasztó trend, hogy míg a PC-k száma nő, a biztonsági szoftverek aránya egyre kisebb, az általános tájékozottság pedig egyre csökken. A hazai IT-szakemberek egy szeminárium-sorozat keretein belül vitatják meg a legégetőbb problémákat. A sorozat első állomása 2008. március 27-én 9-11 óra között lesz a Central Kávéházban.

Világszerte trend – hazánk sem marad ki belőle –, hogy a PC-felhasználók egyre többen lesznek, és egyre kevésbé vannak tisztában az internetre kapcsolt számítógépek veszélyeivel. Egyes biztonságtechnikai szakemberek már régóta növekvő aggodalommal figyelik a folyamatot. A most induló szeminárium-sorozat első, induló adása keretében ezt a problémát járják körül a hazai IT-szakemberek.

– Manapság teljesen megváltozott a fenyegetések dinamikája – mondta Sándor Zsolt, a Panda Security igazgatója. – Régen a támadások látványosak voltak: lefagyott a merevlemez, eltűntek a fájlok, kiíródott a képernyőre az, hogy „Feltörtük a gépedet, haver”. Ennek az oka egyértelmű: a hackerek a hírnévre hajtottak, az egész egy nagy hecc volt. Fontos látni, hogy azóta eltelt néhány év, és a PC sokkal több lett, mint volt: manapság már minden gép az értékes információk valóságos tárháza. Fontos információáramlás, banki tranzakciók folynak gyakorlatilag minden otthoni gépen. Képletesen szólva a PC egy olyan kincseskamra, ami ugyan egy várárokkal körülvett erőd belsejében van, viszont direkt alagút vezet belőle kifelé. Nem csoda, ha a szervezett bűnözés is beszállt a buliba – az ő céljuk pedig nem az, hogy villogjanak, épp ellenkezőleg. Csendben kifosztanak mindenkit, és már lépnek is tovább.

A szakember szerint pontosan ez az, ami hamis biztonságérzetet kelt az emberekben: mivel nem találkoznak nap mint nap a támadások látható jeleivel, azt hiszik, nem történhet semmi.
– Ha az embert ügyes zsebtolvajok fosztják ki, előfordulhat, hogy órákkal később veszi észre a kárt. A számítógépek esetében is valahogy így működik a dolog.
Sándor Zsolt szerint a szakmának mindent el kell követnie annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre, mert az internet sajátossága az, hogy a védtelen gépek megnehezítik a jól védett gépek számára is a „mindennapi életet”.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció