Még kiadás előtt feltörték az iPhone 2.0-át

A szoftver még meg sem jelent, de már feltörték védelmét, így külsős alkalmazások is futtathatók a mobilokon, melyek továbbra is minden szolgáltatóval együttműködnek.

Nagy érdeklődés övezi az iPhone 2.0-ás új alapszoftverének megjelenését. A szoftver korántsem csak az eddigi változatok javított verziója, számos újdonságot tartalmaz, köztük új kontaktkezelést és keresési lehetőséget. Az iPhone 2.0 béta változatát azonban már a végleges változat megjelentetése előtt feltörték. Ennek következtében a telefon először is szolgáltatótól függetlenné tehető, ám mivel ma már ez szinte elvárás bármilyen mobilszoftver beavatkozáskor, az igazi újság az, hogy a hackelés utat nyit a külsős alkalmazások futtatása előtt. A törést a Pwnage Project végezte, akik ezúttal a korábbi alapszoftverek megnyitásától eltérő technikát alkalmaztak, és nem annyira az Apple szoftverének módosítására, hanem új kódrészek betoldására összpontosítottak. A külsős szoftverek futtatásának lehetősége logikus evolúció, hiszen az Apple zárt szoftverengedélyezése egyre elavultabbnak számít, különösen a kifejezetten nyílt Google Android mobil operációs rendszer megjelenésével, mely nem hogy nem akarja kezében tartani a szoftverparkot, de kifejezetten ösztönzi, és épít a külsős, akár vállalati, akár magánszemélyektől érkező kódokra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció