Kilenc vidéki informatikai KKV összefogása

A GVOP 2.3.1. pályázat keretében, az IVSZ mentorálásával, "Első IKT Megoldásszállító Hálózat" néven megalakult az első regionális informatikai KKV hálózat, amely a vidéki régiókban szerveződött.

Kilenc vidéki informatikai KKV határozott úgy, hogy a jövőbeli üzlet reményében összefognak és együttműködnek. A cégek különböző régiókban helyezkednek el, s úgy gondolják, hogy hasonló tevékenységük ellenére képesek kiegészíteni egymás tevékenységét, tudnak egymástól tanulni, s ugyanakkor közösen olyan erőt képviselnek, hogy képesek lesznek a nagyobb informatikai vállalkozásokkal is versenyezni majd a különböző országos hatókörű informatikai pályázatokon, tendereken. A konzorcium vezetője a Szinva Net Kft (Észak-magyarországi Régió), tagjai: Flag Számítástechnikai Kft, Procomp Kft és az Abakusz Kft (Nyugat-dunántúli Régió),’5P’ Kft; M&M Computer Kft (Dél-dunántúli Régió); Projen Kft (Észak-magyarországi Régió); Karakter Kft (Észak-alföldi Régió) PCBOX Kft (Dél-alföldi Régió). A konzorcium nyitott, később csatlakozhatnak hozzá mások is, ha elfogadják a közösen maghatározott alapelveket és olyan képességekkel, adottságokkal rendelkeznek, amelyek növelik a konzorcium meglévő jelenlegi kompetenciáit és erejét. (Forrás: IVSZ Hírek)

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció