Több mint 100 új ügyfélről számoltak be a Microsoft Dynamics partnernapján

Minden eddiginél több Microsoft partnert és az anyavállalat nemzetközi fejlesztési és operatív központjaiból érkező szakembert láttak vendégül a Microsoft Magyarország idei kétnapos Dynamics partner konferenciáján, amelynek idén Visegrád adott otthont. A minden év februárjában megrendezett eseményen a tavalyi évhez képest 27%-os növekedésről és több mint 100 új ügyfélről számoltak be a szoftvercég képviselői. A Microsoft adatai szerint a növekedés jellemzően a nagy- és középvállalati szektorban volt meghatározó, emellett a CRM felhasználók köre is dinamikus növekedésnek indult.

A partnernapon jelen volt a redmondi Microsoft központból Christine Bell és Ignacio Avellaneda, mindketten a Microsoft Dynamics üzletágának globális szolgáltatások igazgatói. A Microsoft e jeles szakértői partnerek és ügyfelek számára fejlesztenek támogatási megoldásokat; az ő pontos igényeik megismerése végett interjúk keretében hallgatták meg a partnerek képviselőit.

A legkiemelkedőbb eredményeket felmutató partnerek számára a szakmai díjakat idén Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója adta át.

A díjazottak kategóriák szerint a következők:

  • Legeredményesebb Microsoft Dynamics AX Partner 2007         XAPT Hungary Kft.
  • Legeredményesebb Microsoft Dynamics NAV Partner 2007     rEVOLUTION SOFTWARE Kereskedelmi Kft.
  • Legeredményesebb Microsoft Dynamics CRM Partner 2007         Fisyco Hungary Kft.
  • Legdinamikusabb Business Solutions Partner 2007             UPDATE Consulting Kft.
  • Kiváló Business Solutions Partner 2007                     MultiSoft Kft.


Kiváló Iparági Business Solutions Partner 2007 díjban részesült továbbá hulladékgazdálkodási megoldásának piaci sikere kapcsán az MPC Szoftver Kft., illetve a Dynamics NAV alapokon nyugvó agrárlogisztikai rendszerrel elért eredményeiért a MONET 2000 Kft.

Ügyfélkapcsolati téren (CRM) megemlítendő a Naszály-Galga Térségi Integrált Szakképzési Központ (http://tiszk.vac.hu) Dynamics CRM alapokon épült szakképzési rendszere. A Kht. célja a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének és képzésének támogatása. A szakképzési rendszer feladata a folyamatosan változó munkaerő-piaci igények kielégítése, a tanulók lemorzsolódásának lényeges csökkentése, továbbá az élethosszig való tanulás alapképességeinek megszerzésének támogatása.

Bejelentésre került a Microsoft Dynamics CRM ügyfélkapcsolati alkalmazás legújabb 4.0 verziója, amely további nagyvállalati eszközökkel bővült, mint például több vállalat és többnyelvű felhasználói felület használata egyetlen rendszerben.

A Microsoft 2008 közepén mutatja be a Microsoft Dynamics NAV 5.0 vállalatirányítási rendszer magyar verzióját, amely széles funkcionális bővülés mellett kiemelten támogatja a mobil és portál alapú vállalatirányítási alkalmazások üzleti célú felhasználását.

Az új iparági megoldások között megtalálhatóak önkormányzati ERP, oktatásszervezési CRM, nyomdaipar, szállítmányozás, haszongépjármű-kereskedelem és –szerviz valamint kiskereskedelmi megoldások egyaránt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció