Microsoft: A Hősök köztünk élnek

Több mint 4000 ügyfél és partner gyűlt össze a világ minden tájáról abból az alkalomból, hogy megünnepelje a cég történetének legnagyobb vállalati termékkibocsátását.

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója bemutatott egy következő generációs infrastruktúra- és alkalmazásplatformot, amely a Microsoft Windows Server 2008, a Microsoft Visual Studio 2008 és a Microsoft SQL Server 2008 rendszereket tartalmazza. Ezen termékeket használó szervezetek kisebb kockázattal nagyobb üzletmenet-folytonosságot érhetnek el, elősegíthetik az innovációt, mindeközben ellenőrzés alatt tarthatják a költségeket, lehetővé téve az emberek számára, hogy a lehető legjobban végezzék a munkájukat. A tegnapi eseményt több mint 300 fogja követni, amelyeket világszerte az új termékek támogatása céljából tartanak az elkövetkező hetekben. Magyarországon az első esemény, a Windows Server 2008 bejelentése március 5-én lesz a Lurdy Házban.

Az esemény témája, a „Heroes Happen Here”, vagyis „A Hősök köztünk élnek” szlogen azokra utal vissza, akik a világ infrastruktúrájának kiépítésén dolgoztak – lefektették a síneket az interkontinentális vasútvonalak számára, létrehozták az óceántól óceánig terjedő közúti rendszert, és megépítették a gátakat, az erőműveket és az elektromos hálózatok távvezetékeit – és párhuzamba állítja őket napjaink informatikai szakembereivel.

„Az információ korában modern hősökről beszélhetünk; informatikai szakemberek és fejlesztők millióiról, akik a színfalak mögött dolgoznak a cégek és szervezetek százezreinél, hogy létrehozzák és támogassák a gazdaságunkat éltető információs rendszereket és alkalmazásokat” - mondta Ballmer. „Az áruba bocsátható „árukészletüket” a testi erejük helyett immár az eszük jelenti. A szerszámok is megváltoztak. A csákányok és a lapátok, az útgyaluk és a markológépek átadták helyüket a billentyűzeteknek, az egereknek, a szoftvereknek és a szervereknek. De a korábbi korok hőseihez hasonlóan ők is az innovációt, a fejlődést és a gazdasági lehetőséget ösztönző infrastruktúrát építik.”

Ballmer megjegyezte, hogy napjainkban az informatikai szakemberek és fejlesztők számára a legnagyobb kihívást a meglévő rendszerek menedzselésének magas költsége jelenti, amely megakadályozza, hogy annyit fektessenek be a technológiákba és az innovációkba, amennyi szükséges lenne üzleti vállalkozásuk még versenyképesebbé tételéhez. A The Bathwick Group, egy informatikai piackutató cég szerint, a nagyvállalatok informatikai költségvetésének csaknem 80 százalékát a már meglévő rendszerek megfelelő működésének biztosítása emészti fel. Ezen felül az IDC kutatóinak becslése szerint, a cégeknél az új informatikai infrastruktúrára és technológiára költött minden egyes dollárra 8 olyan dollár esik, melyet a régi rendszerek karbantartására fordítanak.

Az infrastruktúra és alkalmazás platform fejlődése elősegíti ennek a kihívásnak a kezelését az egyszerűsített menedzselésnek és a Microsoft által valaha is forgalomba hozott legbiztonságosabb vállalati platformnak köszönhetően. A termékeket arra tervezték, hogy működtessék a következő generációs webes alkalmazásokat, segítséget nyújtsanak az ügyfelek számára a még intelligensebb üzleti döntések meghozatalához és az olyan új technológiák integrálásához, mint például a virtualizáció, amely az ügyfelek számára lehetővé teszi a költségek csökkentését és az ebből származó megtakarítások visszaforgatását üzleti vállalkozásaikba. A három termék biztosítja az informatikai infrastruktúra szerverplatformját és az alkalmazás platformot, amely egyszerűen hozzáigazítható a változó üzleti feltételekhez – mindez egy olyan kezdeményezést jelent, amelyet a Microsoft dinamikus informatikának (Dynamic IT) nevez.

Óriási előnyök az első átvevők számára

Az informatikai szakemberek és fejlesztők világszerte már használják a Windows Server 2008 és a Microsoft Visual Studio 2008 rendszereket, illetve a Microsoft SQL Server 2008 teszt verzióit, hogy még biztonságosabb platformot hozhassanak létre, csökkentve egyúttal a költségeket és felgyorsítva a fejlesztést.

A Capgemini tanácsadó ügynökség által összeállított whitepaper kiadvány áttekint egy sor, a pénzügyi, oktatási, kiskereskedelmi és csúcstechnológiai ágazatokban tevékenykedő olyan céget és intézményt, mely Windows Server 2008 rendszert használ. A Capgemini megállapította, hogy az új operációs rendszer a felügyelet, a biztonság, és a megbízhatóság javításával növeli az informatika értékét. A költségek megtakarítása olyan eredményeknek köszönhető, mint az informatikai munkatársaknál szerverenként felszabaduló 5 munkaóra, és a körülbelül 91 százalékkal kevesebb leállási idő. A teljes whitepaper, a használati forgatókönyvek részleteivel és a Windows Server 2008 telepítésének előnyeiről szóló további részletekkel együtt elérhető a Microsoft honlapján.

A San Diego-i állatkert, amely évente csaknem hatmillió látogatót fogadó nonprofit szervezet, interaktív túratervezéssel, valamint az állatokra és a kiállított tárgyakra vonatkozó valós adatokon alapuló testreszabott tényekkel és apróságokkal innovatív módon teszi lehetővé az emberek számára az állatkerttel való megismerkedést. A San Diego-i állatkert a Visual Studio 2008, a Windows Server 2008, a Windows Vista érintőképernyős információs pultok és a Microsoft Surface technológia használatának segítségével maradandó állatkerti élményt szeretne nyújtani.

„A célunk az, hogy olyan élménnyel szolgáljunk, amely már azelőtt megkezdődik, hogy a látogatóink elindulnának otthonról, és az állatkertben töltött idő után is folytatódik, amikor is a látogatók továbbra is nyomon követhetik azoknak az állatoknak az egészségi állapotát és fejlődését, melyekkel ezen a csodálatos helyen találkoztak” mondta Robert Erhardt, a San Diego-i állatkert munkatársa. „Ugyanakkor a látogatók útvonalainak nyomon követése lehetővé teszi számunkra, hogy még jobb üzleti döntéseket hozhassunk. Például, amikor arról döntünk, hogy hová helyezzük az ételárusító és ajándéktárgy-értékesítő helyeket, vagy meghatározzuk az állatok gondozásának menetrendjét, illetve állatbemutatókat tervezünk, már olyan objektív adatokkal rendelkezünk, melyek garantálják, hogy döntéseink megalapozottak lesznek.”

A Verizon Communications óriásvállalat távközlési részlege, a Verizon Business átalakította azt a módot, ahogy szervezetük a világ 2700 városában több mint 130.000 cég számára az informatikai szolgáltatásokat – az adat- és hangszolgáltatást, illetve a vezeték nélküli szolgáltatásokat is beleértve – nyújtja és menedzseli. A Windows Server 2008 rendszerre való átváltással és a Windows Deployment Service komponens csomag segítségével automatizálták a szerverek hálózaton keresztül történő telepítését operációs rendszerrel nem rendelkező számítógépekre. Így a Verizon Business-nek sikerült évi szinten csaknem 600 órával csökkenteni a karbantartásra fordított időt, emellett az ügyfelek új ajánlatokkal való ellátásának képessége is javult. Továbbá sikerült kiküszöbölni a további programozási feladatok és a harmadik felek alkalmazásainak 80 százalékát, mely jelentősen csökkentette a kritikus fontosságú rendszereit fenyegető kockázatokat.

A GoDaddy Észak-Amerika egyik legnagyobb webszolgáltató vállalata. Közel 27 millió domain nevet és felügyelnek és kezelnek Windows Server 2008 és IIS 7 (Internet Information Services 7) környezetben. Az új platform bevezetésével 3-400 százalékos teljesítménynövekedést tapasztaltak. A Fidelity National Real Estate Solutions cégnél a Windows Server 2008, az SQL Server 2008 és a Visual Studio 2008 kombinációja lehetővé tette egy igen magas színvonalú weboldal létrehozását, amely azonnali hozzáférést biztosít az árra, az ingatlan jellemzőire, a lakás méretére, a hálószobák számára vonatkozó adatokhoz, és egy sor egyéb információhoz.

„Azon kívül, hogy a weboldal gyönyörű, és az egyedileg testre szabott tartalmat, a 3D légi felvételeket és animációkat is beleértve a szolgáltatás tízszer gyorsabb, mint amit a régi technológiák lehetővé tettek, mindössze négy hónap alatt készült el. Csaknem 1,4 millió dollárral kevesebbe került, mint amennyibe akkor került volna, ha más fejlesztőeszközöket használnak” mondta Marty Frame, a Fidelity National Real Estate Solutions munkatársa. „És ami a legfontosabb, a látogatók egy-egy látogatás alkalmával átlagosan 30 percet töltenek az oldalon, ez négyszer több mint a konkurens cégek oldalain töltött átlag időtartam.”
Ezek a cégek csak egyfajta mintavételt jelentenek az 3 millió ügyfélből, akik a termékfejlesztés során részt vettek a kiértékelést és a visszajelzést szolgáló előzetes programokban.

A partnerek felismerték a termékekben rejlő lehetőséget


Hardveres, szoftveres, rendszerintegráló, megoldásszállító, biztonsági és szolgáltató vállalatok százai kínálják az új platformot támogató termékeiket és szolgáltatásaikat, közülük több mint 40 adott ki erről ma közleményt. Ezen felül világszerte több mint 80 partner vesz részt a termékbevezetőhöz kapcsolódó eseményeken, köztük az AMD, CA, Cisco, Citrix, Dell, Fujitsu, Hitachi, HP, Intel, Quest, SAP és Unisys.

Az IDC 2007-es tanulmánya szerint 2008-ban az Egyesült Államokban minden egyes, a Windows Vista és a Windows Server 2008 rendszerekből a Microsofthoz került dollár után a Microsoft mögötti „ökoszisztéma” – vagyis a termékeket támogató, vagy azokat a saját termékeikbe beépítő szoftver- és hardver-szállítók – körülbelül 18 dollár bevételre tesz szert. 2008-ban ez az ökorszisztéma több mint 120 milliárd dollár értékben értékesít olyan terméket és szolgáltatást, amely a Windows Vistához és a Windows Server 2008-hoz kapcsolódik.

„A mai nap fontos mérföldkő a Microsoft dinamikus informatikai jövőképe szempontjából a Windows Server, Visual Studio és SQL Server új verzióinak megjelenésével”- mondta Ballmer. Az ügyfelek és a partnerek számára soha nem volt még ilyen egyszerű megteremteni a biztonság, a rugalmasság és a megbízhatóság, valamint a teljesítmény és a költségek közötti egyensúlyt.”

A termékek elérhetősége és termékinformációk


A Windows Server 2008 és a Visual Studio 2008 február 27-től elérhető. Az SQL Server 2008 – funkcionális szempontból teljes – előzetes verziója ugyancsak hozzáférhető. A végleges verzió piacra lépése 2008 harmadik negyedévében várható.
Az év egy későbbi időpontjában a Microsoft forgalomba hozza a kis- és közepes méretű cégeknek szánt Windows Essential Server Solutions termékcsaládot – a Windows Small Business Server 2008-at és a Windows Essential Business Server 2008-at –, amely a Windows Server 2008 rendszerre és a legfrissebb Microsoft szerver-technológiákra és szolgáltatásokra épül. Ezekről bővebben a csatolt, régebben a témában kiadott közleményben olvashat. A Windows HPC Server 2008, a Windows Computer Cluster Server 2003 utódja várhatóan 2008 második felétől lesz megvásárolható, és a nagyteljesítményű számítástechnikai feladatok hatékonyságának, skálázhatóságának és menedzselhetőségének javítását szolgálja. Ezen felül a Windows Storage Server 2008, a Windows Server 2008-on alapuló következő generációs tárolási megoldás az év vége felé várható.
A termékek jellemzőire, teljesítménymutatóira vonatkozó további információkért, kérjük, látogasson el a következő oldalra: www.microsoft.hu/ws2008

Microsoft sajtóközlemény

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció