CeBIT 2008: kisebb területen kevesebb kiállító

A világ legnagyobb high-tech vásáraként számon tartott CeBIT az idén jóval kisebb területre szorítkozik mint 2007-ben, és a tavalyi adatokhoz viszonyítva kevesebb cég fogja magát képviseltetni az információ- technológiai kiállításon - olvasható a hivatalos közleményben.

Az infokommunikációs seregszemlét megszervező Deutsche Messe AG. tegnap hozta először nyilvánosságra az idei expóval kapcsolatos pontos számadatokat. Ezek szerint a CeBIT 2008-on 5845 kiállító vesz részt, ami háromszázzal kevesebb mint tavaly. 2007-ben a cégek 280 ezer m2-en osztozhattak, az idén a kiállítók által elfoglalható terület 241 ezer m2-re csökkent. Ernst Raue, a Deutsche Messe elnökségi tagja elmondta, hogy több oka is van annak, hogy az idei CeBIT-re kevesebb kiállító jelentkezett. Raue szerint egyrészt komoly befolyásoló tényező e tekintetben a dollár gyengélkedése, másrészt pedig sokakat elriasztott az a tény, hogy most már teljes adót kell fizetniük.

Meglepő viszont, hogy most először Kínából jön a legtöbb, termékeit és szolgáltatásait bemutatni szándékozó vállalat, pontosan 500 cég érkezik az ázsiai országból. A hightech vásáron azonban a legnagyobb számban a hazai kiállítók lesznek jelen, 2840 német cég standját tekinthetik meg jövő héten az expóra ellátogatók.
A CeBIT 2008 kedden nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, és vasárnap délután 18 órakor ér véget az idei esztendő legnagyobb infokommunikációs vására.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció