A Microsoft nem tervez leépítést a Yahoo-nál

A Yahoo komoly leépítésekkel riogatja alkalmazottait a Microsoft általi esetleges felvásárlás bekövetkezte után, a redmondi konszern viszont az átszervezések ellenére sem kívánja elbocsátani a szakképzett embereket.

A Yahoo méltánytalannak találta a Microsoft 45 milliárdos ajánlatát, ezért határozottan elzárkózott a fúzió lehetőségétől. Ugyan az internetes konszern már januárban bejelentette, hogy hozzávetőlegesen ezer főtől meg kell válniuk, most a szoftveróriást próbálják meg feltűntetni a könyörtelen létszámcsökkentő képében. S teszik ezt indirekt módon, mivel búsás kártérítést ajánlottak fel minden olyan alkalmazottnak, aki áldozatául esne az esetleges jövőbeni egyesülésnek. A redmondi vállalat ez idáig nem reagált az efféle célzásokra, most azonban napvilágot látott Kevin Johnsonnak, a platformok és szolgáltatások divíziója vezetőjének egyik levele, melyben azt ecseteli, hogy cégük 2005 óta több mint húszezer embert vett fel, ezért hiba volna azt feltételezni róluk, hogy jelentős elbocsátásokra készülnek a Yahoo-nál. Johnson kijelentette, hogy a jó munkaerőre mindig szükség van, és ígéretet tett arra, hogy az átszervezések ellenére sem lesznek nagyobb leépítések.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció