Több ezren kattantak rá a legjobb iskolákra

Magyarország közép- és általános iskolásai immár fél éve ádáz cyberharcot vívnak egymással az ország legjobb sulijának címéért egy internetes oldalon. A www.legjobbsuli.hu látogatói februárban és márciusban most éppen azt dönthetik el, hogy melyik iskola a legbulisabb Soprontól Debrecenig, Budapesttől Pécsig, majd az év végén a legtöbb szavazatot kapott iskola megnyerheti a Legjobb Suli verseny fődíját. Az elkövetkező hónapokban dicsfényben úszhatnak majd Magyarország legszínesebb, legzöldebb, legtrendibb, és legjobb tanári elszólásokkal bombázott iskolái is.

2007 szeptemberétől havonta 10-15 ezer letöltéssel szalutálnak az ország legelszántabb fiataljai saját iskolájuknak, hogy ezzel értékes nyereményeket és hírnevet szerezzenek diáktársaiknak is.  Szeptemberben egy kazincbarcikai, októberben egy székesfehérvári, novemberben egy miskolci, decemberben és januárban pedig egy nagykállói középiskola bizonyult a legjobbnak. A most zajló fordulóban a korábbiakhoz hasonlóan hatalmas a versengés, hiszen ettől az évtől általános iskolások is bekapcsolódhatnak a küzdelembe. De hogy ki lesz márciusban a végső győztes, és ki viselheti majd a Legjobb Suli 2008 díjának megtisztelő címét az év végén, az a diákok mindenre elszánt klikkharcán fog múlni. A közdelem a www.legjobbsuli.hu oldalon „élőben” követhető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció