RAM-fagyasztással kijátszható a merevlemeztitkosítás

Amerikai kutatók bebizonyították, hogy a merevlemez titkosítását a memória hűtésével fel lehet törni. A kísérletben részt vevő tudósok szerint az eljárás elől még a Vista titkosítási rendszerével kulcsolt adatok sincsenek biztonságban.

A számítógép-felhasználók eddig úgy gondolhatták, hogy a PC kikapcsolása után eltűnnek a RAM-ban tárolt adatok. A Princeton egyetem információ-technológiai tanszékének munkatársai azonban kijelentették, hogy ez csak egy naiv tévhit, és bebizonyították ezen feltételezés ellenkezőjét. Az áramellátás megszűnése után még néhány másodpercig, esetleg percekig megőrzik a modulok a kulcsolás feloldásához szükséges kódokat, ezt a rövid időszakot azonban meg lehet hosszabbítani, ha a RAM-okat lehűtik sűrített levegővel -50 C fokra. Ebben az esetben az információk akár tíz percig is megmaradnak, ám ha folyékony nitrogénnal történik a fagyasztás, akkor akár még két óra elteltével is kinyerhetők a hasznos adatok a memóriából. Egy másik, ennél jóval egyszerűbb megoldás, ha USB-meghajtóról indítják a rendszert, és egy speciális szoftverrel megkeresik a RAM-okban tárolt titkosítási kulcsokat.
A kutatók szerint az eljárással a Vistán kívül, a Mac OS X File Vault és a Linux Kernel Dm-Crypt megoldásait is ki lehet játszani.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció