77,3 millió Symbian szoftver kelt el tavaly

A Symbian közzétette 2007-es szoftvereladási adatait, amelyek szerint tavaly összesen 77,3 millió kópiát értékesített mobiltelefonos operációs rendszeréből, 50%-kal többet, mint egy évvel korábban.

A Nokia 47,9%-os tulajdonában lévő cég ezzel továbbra is magasan piacvezető pozícióban maradt, annak ellenére, hogy időközben megjelent az Apple saját szoftveres iPhone készüléke, illetve a Microsoft Windows Mobile rendszere is egyre több mobilon fut. A Symbian-rendszerű készülékek száma az év végére elérte a 141-et, szemben a 2006 végi 108-cal. A brit székhelyű vállalat éves bevételei 194,3 millió fontra (68,6 milliárd Ft) rúgtak, míg ez az összeg egy évvel korábban még csak 166,2 millió font (59 milliárd Ft) volt.

A fenti növekedés a teljes mobilpiacra vetítve azt jelenti, hogy míg 2006-ban az összes mobiltelefon 5%-án futott Symbian szoftver, mostanra ez az arány elérte a 7%-ot. A társaság 2000-es alapítása óta 188 millió Symbian-rendszerű mobil kelt el világszerte, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a kezdetben a legfelső kategóriába tartozó okostelefonok mellett egyre több tömegesen forgalmazott készülékbe kerül a cég operációs rendszere.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció