Hivatalos XP-telepítő Vista PC-khez az NEC-től

Úgy tűnik, hogy az egyébként ígéretes Vista-eladások ellenére a piac egy része még mindig szívesebben venne XP-rendszereket, azonban mivel ez júniustól lehetetlen lesz, az NEC kiadott egy a helyzetet áthidaló szoftvert.

Az NEC FlexLoad szoftver egy külön partíciót hoz létre a számítógép merevlemezén, majd ide telepíti az XP komponenseit. Mivel azonban általában nem szerencsés, ha egy számítógépen egyszerre két operációs rendszer is jelen van, a megoldás nyilván a Vista eltávolításával is működik, ha pedig valaki esetleg mégis meggondolná magát, lemezről úgyis visszatöltheti az eredeti szoftvert. A módszerre azért van szükség, mert júniustól a számítógépgyártók csak Vista Windows-zal forgalmazhatnak majd új számítógépeket, XP-vel nem. David Newbould, az NEC brit marketing-igazgatója szerint viszont egyes, főként vállalati ügyfeleik továbbra is szeretnék, ha újonnan vásárolt gépeiken az XP futna. Newbould szerint a FlexLoad teljes összhangban van a Microsofttal kötött OEM szerződéssel, így ki sem kérték a cég véleményét a szoftverrel kapcsolatban.

A helyzet valóban az, hogy a Microsoft még tavaly adott a számítógépgyártóknak egy lehetőséget arra, hogy „Windows XP Restore” lemezt adjanak a Vista PC-k mellé. A nagyobb gyártók közül leginkább a Dell élt is ezzel a lehetőséggel. Az NEC mostani szoftverének azonban megvan az az előnye, hogy – már ha valaki meg tud birkózni a vele járó technikai nehézségekkel – egy gépen futtathassa a Windows két generációját. Az NEC FlexLoad először Nagy-Britanniában kapható, egy 7 fontba kerülő dupla DVD formájában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció