Kétszeres kapacitású NAND flash a SanDisktől

A SanDisk bejelentette, hogy olyan többszintű, 43 nanométeres technológiával készülő NAND flash memóriamodult fejlesztett ki, amely egységnyi méretben kétszer annyi adatot tud tárolni, mint a jelenlegi 56 nm-es NAND csipek.

A fejlesztés hatására hamarosan megérkezhetnek a 64 GB-os SD vagy CFII memóriakártyák, az átlagos – azaz még éppen megfizethető - SSD szilárdtest-lemez meghajtók kapacitása pedig 128 és 256 GB-ra nőhet, ami már igazán életképes megoldás lehet a számítógépes háttértáraknál. A SanDisk egyébként még az idei év második felére ígéri az x3-nak elnevezett 43 nm-es technológia megjelenését a piacon, 16 és 32 gigabites modulokból álló konfigurációk képében. Khandker Quader, a SanDisk alelnöke egyenesen azt nyilatkozta a technológiai áttöréssel kapcsolatban, hogy általa sikerült érvényesíteniük a kapacitás kétévente történő megduplázódását kimondó Moore-törvényt a NAND csipek esetében is.

A SanDisk optimizmusának némileg ellentmondani látszik, hogy szakemberek szerint a NAND korlátai éppen 32 vagy 22 nanométernél fognak megjelenni, ez pedig állítólag valamikor 2008-2010 között várható. Persze könnyen meglehet, hogy időközben itt is, akárcsak a számítógépes processzorok esetében, a megjelenő technológiai újítások átléphetővé teszi ezeket az akadályokat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció