Netrekész programok az internethasználat terjedéséért

Mai taggyűlését követően megkezdte működését a piaci szereplők által alapított Netrekész Közhasznú Kft., amely a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által tavaly indított Netrekész pályázati programhoz illeszkedve motivációs kampányokat fog indítani az internethasználat és a digitális írástudás elterjesztéséért.

Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter február 5-én fogadta a Netrekész Kft. alapítóit és eddigi adományozóit. A miniszter a megbeszélésen elmondta: a digitális írástudatlanság csökkentéséről, az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások használatáról, a számítógép- és internethasználatról legtöbbször csak esélyegyenlőségi szempontból esik szó. „Meggyőződésem azonban, hogy az információs társadalom kérdése nem egyszerű társadalompolitikai kérdés és messze több mint technológiai probléma. Olyan gazdaságpolitikai kihívás, amely egyben az ország nemzetközi versenyképességének záloga” – jelentette ki Kákosy Csaba.

A 2007. október 16-án piaci és kormányzati együttműködéssel, több mint félmilliárd forint értékben életre hívott Netrekész program az internethasználattal szemben felmerülő negatív attitűdöket és az érdektelenséget kívánja kezelni. A program keretében a piaci szereplők adományaiból származó minden egyes piaci forint mellé a GKM egy másik forintot tesz a közös cél, az internethasználat terjedésének legfőbb gátja, a motivációhiány leküzdése érdekében. A kormányzati forintokat a civil szféra pályázattal nyerhette el, míg a Netrekész Közhasznú Kft-t támogató piaci szereplők közös kampányba kezdenek a program égisze alatt.

A Netrekész program kormányzati forrásaira a hazai civil szervezetek mintegy 150 pályázatot adtak be. A pályázatok elbírálása jelenleg zajlik.

A Netrekész Közhasznú Kft. támogatói: Albacomp, Budapest Bank, Cisco, HP, Fujitsu-Siemens, Invitel, Magyar Telekom, MFB, Microsoft, MTI, Napi Gazdaság, Népszabadság, Novell, OTP Bank, Origo, Pannon GSM, Ringier, UPC, Vodafone Magyarország.

A Netrekész programról további infromáció

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció