Gyártásban a Vista SP1, máciustól hozzáférhető

A Microsoft bejelentette, hogy hivatalosan gyártási fázisába érkezett a Windows Vista SP1, az új operációs rendszer első átfogó szervizcsomagja.

A bejelentés azt jelenti, hogy elvileg minden akadály elhárult a márciusi letölthetővé tétel előtt. A Microsoft ezúttal a korábbiaknál óvatosabban jár el, mivel először a számítógépgyártók és –forgalmazók juthatnak hozzá a szervizcsomaghoz, így az online terjesztést csak az SP1 PC-k forgalmazásának beindulása után szeretnék megkezdeni. Erre azért van szükség, mert a korábbi szervizcsomagok letöltése után egyes illesztő-programok nem működtek megfelelően, most viszont elég idő lesz arra, hogy ezeket előbb a hardvercégek is teszteljék, majd az esetleges problémákat a Microsoft orvosolni tudja. Szintén emiatt, az automatikus letöltésen keresztül csak áprilisban érkezik majd a Vista SP1. Erre ráadásul olyan összetett módon kerül majd sor, hogy a Windows Update érzékelni fogja, van-e problémás driver az adott PC-n, és csak akkor telepíti a szervizcsomagot, ha ilyet nem talál, vagy ha maga is kínálni tud hozzá megfelelő frissítést.

A Vista SP1-el együtt egyébként az új Windows Server 2008 szerverprogram gyártását is megkezdte a Microsoft. Ez utóbbi hivatalosan március 1-től lesz megvásárolható, exkluzív ügyfelek azonban már a február 27-i nyilvános és ünnepélyes bemutatót követően is megrendelhetik majd.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció