Érkeznek az új Nvidia 8800-asok, speciális kártya az ATI-tól

Az nVidia úgy döntött, hogy a 8800-as csúcskártyáit lecseréli. Az utódnak pedig logikusan a 8800-as nevet választotta, pedig különbség van bőven.

Műszaki mutatók ide, vagy oda, az átlagos felhasználónak elég erről annyit tudni, hogy teljesítmény valamelyest nőtt a korábbi kártyákhoz képest, a fogyasztás és hőtermelés drasztikusan csökkent. Plusz, az új kártyák a új gyártási technológiának köszönhetően lényegesen olcsóbbak az elődeiknél. Ezek a kártyák a 8000GT és GTS 512MB memóriával, illetve 8800GS 384MB-tal, amely házon belül leginkább a 8600GTS ellenfele lehet.

Ami a konkurenciát illeti, az AMD-nél rájöttek, hogy az új 3870-es fogyasztása elég jó, sőt igen jó. Ha már így alakult, akkor miért ne építsenek kettőt egy kártyára és dobják piacra, hamarosan elérhető lesz tehát a 3870 X2-es kártya. A tesztek szerint az újdonság igen szépen teljesít. Persze nem mindenhol tudja kamatoztatni a két chipből adódó előnyöket, de az alap 3870-es is igen erősnek számít a mai mezőnyben. A legtöbb játék azonban nagyon jól ki tudja használni az érdekes konstrukciót és ott az X2-es egyszerűen, tarol.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció