16 évig posztjukon maradnak a Google vezetői?

Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója egy sajtó-interjúban elmondta, hogy a két alapító és ő 2004-ben megegyeztek arról, hogy további két évtizeden át együtt fognak dolgozni a vállalat élén.

A vezérigazgató és igazgatótanácsi elnök Schmidt 69, Larry Page 51, Sergey Brin pedig 50 éves lesz akkor. Az alapítók közül Page jelenleg a termékekért, Brin pedig a technológiai ügyekért felelős elnök. A Fortune magazinban megjelent Schmidt-interjú szerint a három vezető még 2004-ben állapodott meg arról, hogy 20 évig közösen folytatják a munkát, közvetlenül azt megelőzően, hogy 2004-ben a tőzsdére vitték a vállalatot. A megállapodásnak nyilván annyiban lehet jelentősége, hogy az alapítók, főleg a részvénykibocsátás után dollármilliárdosok lettek, így éppenséggel nem kellene kivárniuk a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy akármikor visszavonulhassanak, ennek ellenére mégsem tervezik ezt.

A Google piaci értéke jelenleg eléri a 170 milliárd dollárt, amivel a legértékesebb internetes táraságnak számít a világon. A Wall Street várakozásai szerint a cég 16,6 milliárd dollár bevételre számíthat a 2007-es évre vonatkozóan, ami 57%-kal lenne több, mint 2006-ban. A hivatalos adatok elvileg még a héten várhatók.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció