Negyedével csökkent a Yahoo nyeresége, tömeges elbocsátások

Az IT szektor mértékadó vállalatának profitja majd negyedével csökkent, és mivel ez az Egyesült Államok belső piacának megtorpanásával párosul, nem is marad következmények nélkül, nem kevesebb, mint 1000 fő lesz kénytelen távozni a vállalattól.

Az eddig is világos volt az elemzők számára, hogy a vállalat körül nincs minden rendben, de az egy évvel korábbi negyedév 268,7 millió dolláros nyereségéhez képest a mostani 205,7 millió igen gyenge eredménynek számít. A cég az általános amerikai válságjelenségek közepette a többi hasonló helyzetbe került nagyvállalat példáját követi, és tömeges elbocsátásokba kezd. Az első ezer fő távozása már biztos, ám nem nevezték meg, hogy a az összesen 14 ezer alkalmazottat foglalkoztató Yahoo melyik részlegeinél lesznek leépítések. A cég egyértelműen a költségek mérséklése, mivel a cég forgalma, ha szerény mértékben is, de folyamatosan emelkedik, ám ebből nem képesek profitálni. A Yahoo egészére jellemző egyfajta útvesztettség érzése, a vállalat biztos stratégiai helyzet tudatában keresi saját jövőjét. Miután bevallottan kiszálltak a Google-el folytatott kereső-harcból, és mára cég szinte minden úttörő szolgáltatása komoly konkurenciát kapott, az igazi kiút egy jövőre vonatkozó új stratégia felvázolása lehetne.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció