Via Isaiah 64-bites processzor

A Via egy megújult architektúrájú, 64-bites alkalmazásokat is kezelni tudó processzort jelentet meg nemsokára a CPU-piacon, amelynek egyébként csak igen vékony szeletét birtokolja.

Az új Isaiah architektúra 65 nm-es technológiával készül és a tajvani cég állítása szerint a processzor kettő-négyszer akkora teljesítményre képes, mint az azonos órajelű korábbi Esther csipek, miközben nem fogyaszt több energiát. A kétmagos lapka kezdetben 2 GHz-es lesz 1 MB L2 és 64 KB L1 gyorsítótárral, a későbbiekben azonban nagyobb teljesítményű verziókra is lehet majd számítani. A 64-bites támogatás mellett fontos újítás, hogy az Isaiah a gyártó korábbi processzoraitól eltérően lehetővé teszi a sorrendtől eltérő parancsvégrehajtást, amelyet eddig éppen energiatakarékossági okokból hagytak el, most azonban úgy látszik, sikerült áthidalni ezt a problémát. A Via eddigi visszafogott stílusához képest meglehetősen magabiztosan nyilatkozott az új processzorról, amely állítólag nemcsak az Intel ultra-hordozható számítógépes eszközökbe szánt Silverthorne lapkájánál gyorsabb, de más, meg nem nevezett CPU-ival is felveszi a versenyt.

Az Intel és az AMD árnyékában tevékenykedő Via elsősorban a kisebb hordozható számítógépek terén ért el sikereket; így például a Samsung és az Oqo egyes kézi számítógépeiben is Via csip található. A vállalat ugyanakkor a fejlődő piacokon komoly lehetőséget lát a terjeszkedésre, mivel ezekben a térségekben igencsak keresettek lehetnek az olcsó, ám energiatakarékos hardverrel felszerelt hordozható számítógépek. Jó példa, hogy a HP is forgalmazott már Kínában Via-processzoros noteszgépeket. Fontos előny, hogy általában az Intel és az AMD termékeivel ellentétben a Via Isaiah kompatibilis a régebbi Esther-alapú rendszerekkel, azaz a processzorfrissítéshez nincs szükség alaplapcserére. Az új Via CPU árát egyelőre nem lehet tudni, a forgalmazás sajtóértesülések szerint tavasz elején indul.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció