Visszavonul az eBay vezérigazgatója

A Wall Street Journal (WSJ) értesülése szerint nyugdíjba vonulását tervezi az eBay online aukciós cég vezérigazgatója, Meg Whitman.

Az 51 éves Whitman visszavonulása nem teljesen váratlan, ugyanis az utóbbi hónapok folyamán már átadta a napi feladatokat munkatársainak, jelenleg pedig utódlásának tervezetén végzi az utolsó simításokat, állítják a WSJ bennfentes informátorai. A legvalószínűbb utód John Donahoe, akit a vezérigazgató 2005-ben vett a céghez és jelenleg az aukciós üzletág elnökeként dolgozik. Maga Whitman 1998 óta áll az eBay élén, vagyis akkor kezdte irányítani a vállalatot, amikor az internetes kereskedelem még éppen csak kialakulóban volt. Személyében az egyik utolsó az internet üzleti profiljának kialakításában kulcsszerepet játszó vezető távozik az iparágból: az utolsó mohikánok Jeff  Bezos az Amazon vezérigazgatója, illetve Jerry Yang a Yahoo alapítója.

A sajtóértesülések szerint Whitman visszavonulása mögött nem áll semmilyen konkrét probléma, a döntést sokan arra a korábbi kijelentésére vezetik vissza, amely szerint a továbblépés érdekében egyetlen vállalatvezetőnek sem célszerű 10 évnél tovább a helyén maradnia. Miközben Whitman alatt az eBay óriási vállalkozássá nőtte ki magát – jelenleg 248 millió regisztrált felhasználója van világszerte, a dolgozók száma pedig 10 év alatt 30-ról 15 ezerre emelkedett – az oldalon eladásra kínált termékek száma lassú csökkenést, maga az aukciós üzlet pedig stagnálást mutat. A vállalat mérlegének a Skype internetes telefonos cégért kifizetett több milliárd dollár sem tett jót, így hát a leendő vezérigazgatónak mindenképpen nehéz dolga lesz. Az eBay egyébként a héten teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves üzleti eredményét, így habár Whitman távozásának híre egyelőre nem hivatalos, könnyen lehet, hogy napokon belül mégis bejelentik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció