Vezető német politikusok bírálják a Nokiát

Vezető német politikusok bírálták pénteken a finn Nokia konszernt azért, mert bochumi üzeméből Romániába, illetve Magyarországra akarja áthelyezni a mobiltelefon-gyártást.

Angela Merkel kancellár szóvivője útján tudatta, hogy "további tájékoztatást vár " a Nokiától a bochumi üzem bezárásával kapcsolatban. A kormányfő szerint a vállalat eljárása "még sok kérdést vet föl". A tartományi kormányzattal együtt megpróbálnak annyit "kivasalni", amennyit csak lehetséges (a Nokiából a bochumi alkalmazottak számára), mondta a szóvivő.

A német kormány és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány képviselői már tárgyalásokat ajánlottak a Nokiának. A cég ezt nem utasította vissza, de jelezte, hogy döntése "megmásíthatatlan". A Nokia csakis az indokok megvilágításáról hajlandó tárgyalni, hangoztatta a cég szóvivője.

A tartományi kormány a Nokia-ügy kapcsán felülvizsgálja a beruházóknak nyújtott támogatások gyakorlatát, és bízik benne, hogy be lehet bizonyítani: a Nokia megsértette a támogatási feltételeket. A Nokia 1999-ben azzal a feltétellel kapott beruházási támogatás - a tartományi kormányfő tudomása szerint a német szövetségi kormánytól 28 millió eurót, a tartományi kormánytól 60 millió eurót -, hogy 2856 munkahelyet létesít. Az erre vonatkozó kötelezettségvállalás érvényessége 2006. szeptemberben ugyan lejárt, de a német gazdasági minisztérium szerint addig sem dolgoztak annyian a bochumi üzemben.

Peer Steinbrück német pénzügyminiszter nyilatkozatában "karaván-kapitalizmussal" vádolta a Nokiát, felróva a szavai szerint hiányzó társadalompolitikai felelősséget. A szociáldemokrata miniszter kijelentette:  a bochumi üzem bejelentett bezárása aláássa az embereknek a szociális piacgazdaságba vetett bizalmát.

Az üzem áthelyezésével  kapcsolatos döntést a miniszter "túl hirtelennek" nevezte, és annak a nézetnek adott hangot, hogy a bezárás a gazdasági-pénzügyi adatok alapján - mint mondta: "kívülről szemlélve" - nehezen indokolható.

Steinbrück szerint a lépés jelentősen árt a Nokia tekintélyének. Mindennek ellenére a német pénzügyminiszter úgy vélte: a bochumi üzem bezárásával kapcsolatos döntés immár aligha visszafordítható.

Hasonló élességgel bírálta a Nokiát Edmond Stoiber volt bajor miniszterelnök, aki jelenleg az Európai Bizottság újonnan létesített korrupcióellenes testületének vezetője. Stoiber botrányosnak nevezte a történteket. A konzervatív politikus szintén annak a nézetnek adott hangot, hogy a Nokia döntését kizárólag a profit maximalizálása diktálta, és az aláássa a szociális piacgazdaságba vetett hitet.

Értesülések szerint a finn konszern vezetőségének döntése miatt több kormány-, illetve parlamenti politikus Nokia szolgálati telefonjának visszaadására készül.

A tervek szerint még az első negyedévben beindul a termelés a Nokia újonnan létesülő kolozsvári (Cluj Napoca) üzemében, amelyet 60 millió eurós beruházással fejez be a finn vállalat. A bochumi gyártás másik részét a Nokia komáromi üzeme veszi át, és a csúcstechnológiai termékek előállításával a jövőben a Nokia finnországi Salo üzeme foglalkozik.

A Nokia termelésének jó része már alacsony költségű országokban zajlik, Magyarországon, Romániában, Kínában és Indiában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció