Az Oracle 8,5 milliárd dollárért felvásárolja a BEA-t

A hatalmas összegű üzlet hosszadalmas egyeztetés végére tesz pontot, mely indulatoktól sem volt mentes. A két fél végül megtalálta az eredeti ajánlat és a BEA követelései közti arany középutat.

Az Oracle-t már régóta foglalkoztatja a BEA Systems megvásárlásának gondolata. A BEA igazán jó nevű cég, és számos igen fontos termék és szabadalom tulajdonosa, így jelentős előrelépést jelenthet az Oracle számára. A kezdeti alkudozásokat az Oracle újabb és újabb ajánlattétele követte, melyeket sorra visszautasított a BEA, kijelentve, hogy ennél jóval nagyobb a vállalat értéke. A legutóbbi nyilvános ajánlat esetében odáig fajult a dolog, hogy a BEA látványosan megszakította a tárgyalásokat, duzzogva elvonult, sőt kijelentette, hogy valójában nem is megszakították, hanem gyakorlatilag befejezték az egyeztetéseket, mivel semmilyen távoli jövőbeli időpontban nem hajlandók megegyezni a folytatást illetőleg. Ez mind szépen hangzik, a piac azonban sokkal realistább megközelítésből figyelte az eseményeket, a BEA ugyanis aligha életképes egyedül hosszútávon, így partnerre van szüksége, ám egyedül az Oracle fejezte ki hajlandóságát ilyen irányban. Ha innen nézzük, mindjárt másként fest a dolog, és könnyen belátható, hogy a színjátéktól eltekintve mindkét fél érdekelt a sikerben. A gondot az jelentette, hogy az Oracle részvényenkénti 17 dolláros vételárat ajánlott, míg a BEA 21 dollárra tartotta magát. Mivel a két félnek szüksége van egymásra, az elemzők a két összeg közti megegyezést valószínűsítettek, és valóban, szinte centire így történt, mivel végül 19,38 dolláros értékben egyeztek ki a cégek. A nehezen megszületett, de várható megegyezést üdvözölte a piac, amit jól mutat, hogy a BEA részvényei a hír hatására 15,58 dollárról azonnal 18 százalékkal 18,46 dollárra ugrottak. A felvásárlást nyár elejéig bonyolítják le.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció