20 ezerrel nőtt a vezetékes szélessávú előfizetések száma

2007 novemberében az előző hónapokban mért növekedési ütemhez hasonlóan, közel két százalékkal nőtt a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentésében szereplő szolgáltatók szélessávú internet-előfizetéseinek száma.

A négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek a száma novemberben 2,8 százalékkal 400 ezerre, míg a hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 1,2 százalékkal 730 ezerre emelkedett.

Az egykori monopolszolgáltatók (Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel), valamint a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a szélessávú hozzáférések száma november végén 1 millió 130 ezer volt, az egy hónappal korábbi 1 millió 110 ezer után.

A jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, így – a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva – a teljes magyarországi szélessávú előfizetői tábor közel 1,25 milliós. Mindez azt jelenti, hogy az egyre népszerűbb mobil-szélessávval és az egyéb vezeték nélküli technológiákkal együtt Magyarországon a lakosság több mint 16 százaléka rendelkezik valamilyen, a szélessávú hozzáférést lehetővé tevő előfizetéssel.

Novemberben az októberihez képest 7 ezerrel, 3 millió 259 ezerre csökkent a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma. Ennek megfelelően a 100 lakosra jutó hangátviteli csatornák száma az előző havi 32,48-ról 32,42-re, míg a háztartások telefonellátottságának aránya 64,71 százalékról 64,53 százalékra csökkent.

A kezdeményezett hívások hossza novemberben összesen 674 millió perc volt, 0,27 százalékkal több, mint októberben. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama az októberi 205,8 percről 206,8 percre nőtt, míg a kezdeményezett hívások átlagos időtartama 3,10 percről 3,19 percre emelkedett.

A közvetítőválasztást igénybevevők száma az előző havi 827 ezerről 823 ezerre csökkent. Az előfizetők a hívásaikat novemberben 11 százalékban kezdeményezték közvetítőválasztáson keresztül és 73 millió percet telefonáltak ezen a módon.

Novemberben az előfizetők 8 152 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a számhordozhatóság 2004. januári bevezetése óta hordozott vezetékes számok száma 246 179-re emelkedett.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció