Mára fogalommá vált a digitális szakadék. Mégis, ha egy közvélemény-kutatás alkalmával feltennék a kérdést az utca embereinek, félek, kis hányaduk tudná, mit takar a fogalom. Még inkább félek attól, milyen eredményt hozna egy, a parlamenti képviselők közötti hasonló felmérés már önmagában is, hát még a következményeit firtató kérdéssel cifrázva. Mindez a minap a témában született ötpárti egyetértés kapcsán jutott eszembe, s ragadtatott eme rövid eszmefuttatásra.

Ez persze nem kizárólag Magyarország gondja, világméretĹą probléma, amelynek gyökerei a piaci versenyben, a technika fejlődésében keresendők. No meg az ezek kétes és tényleges eredményeinek befogadására lokális és nemzetközi szinten egyaránt képtelen társadalmi közegben, a bürokratikus és – tetszik, nem tetszik – korrupt állam- és közigazgatási gépezetben, a jogalkotási és oktatási kultúrában, a szükséges, de nemzedéknyi időt igénylő kultúraváltás alig megindult folyamatában stb. keresendő. És akkor még nem említettem, hogy a fejlődés már csak olyan, hogy nem áll meg bevárni a lemaradókat, inkább a vele lépést tartani képeseknek kurizál, tovább mélyítve ezzel a két réteg közötti különbséget. Persze mĹąködik önszabályozás, de hogy mikor, hogyan és hol lép életbe, s addig milyen károk keletkeznek, nehezen jósolható meg pontosan.

Múlt idő

Már közel egy évtizede is téma volt a digitális forradalom hozadékaként mélyülő digitális szakadék a nemzetközi informatikai konferenciák némelyikén, és az évek múlásával szaporodtak a figyelmeztetések, de a betemetés érdekében kevés tényleges, eredményt produkáló lépés történt. Aztán 2006-ban bekeményített az EU, és kiadta az ukászt, hogy 2010-re a tagállamok legyenek szívesek a meglévő felére csökkenteni a szakadékot.

Ha nem akarok igazságtalan lenni, akkor azt kell mondanom, idehaza az akkor még létező IHM részéről voltak, elsősorban infrastrukturális próbálkozások, de hát tudjuk, hogy a dolog könnyebb oldalát megfogva igyekeztek látványos eredményeket produkálni, s az akkor más területen nem kapós EU-s támogatásokból is átcsoportosítottak ide pénzeket a mind magasabb arányú szélessávú-internetlefedettség érdekében.

Mert a nehezét, mint bármi másnak, az emberekkel összefüggő teendők jelentik. Megmutatni a lehetőséget, felkelteni az érdeklődést, alkalmat teremteni a kipróbálásra, összefüggésbe hozni a mindennapok teendőivel, eseményeivel, rávilágítani az emberi kapcsolatokra, a munkalehetőségekre gyakorolt hatásra, a digitális írástudás esélyegyenlőséget növelő lehetőségére, s mindezt nem plakátokkal, sajtótájékoztatókkal, az emberektől, a társadalomtól szakadéknyi távolságról, a „nagypolitika”, a bizottságosdi stb. világából, hanem embertől emberig. Ahogy ezt elkezdte és remélhetőleg idővel folytatni tudja (akaratban nincs hiány, csak az a fránya pénz) a hazai informatikai egyesülések ernyőszervezete, az Inforum, valamint a Matisz, az IVSZ és néhány együttmĹąködő civil szervezet a 2005 őszén indult és tavaly pozitív eredménnyel zárult IT-mentor program (http://businessonline.prim.hu/cikk/63952/) megvalósításával. (Az Inforum ott volt 2003-ban a többek között az internethasználattal kapcsolatos félelmek, negatív attitĹądök csökkentését is célul tĹąző Barátságos Inter Fórum alapítói között, és ez az érdekképviselet hozta létre 2003-ban az azóta is mĹąködő, az idősek részvételét az információs társadalomban a fiatalok közremĹąködésével ösztönözni kívánó unoka–nagyszülő versenyt is.) Ez azonban a politika, illetve az állam- és közigazgatás szereplőitől a jelenlegitől némileg (sic!) eltérő hozzáállást igényelne. S még azt sem mondanám, hogy tőlük idegen hozzáállást, legalábbis ami a politikai pártok ifjú holdudvarát illeti. Hiszen a mozgósítás, a digitális világban otthonosabban mozgó ifjak energiáinak célirányos lekötése némelyiküktől nem áll távol. S ha most nemcsak aláírásgyĹąjtés (az egyik oldalon), nemcsak útkeresés, bizonytalan tapogatózás, célok (és egymás) keresgélése (a másik oldalon), rosszirányú, az igazságszolgáltatás karmaiba taszító csúfságok kötnék le a két nagy párt fiatal szimpatizánsainak energiáit, akkor csodára lennénk képesek!

Csodára várva

Hogy milyen csodára? 2008-at az e-Befogadás évének nyilvánította az EU, és civil kezdeményezésre Magyarország is. De hát volt már nálunk mindenféle év, így pl. az esélyegyenlőség és a fogyatékosok éve is, s nézzünk csak körül, mi folyik az iskolákban, illetve próbáljunk csak kerekesszékkel fel-le közlekedni az aluljárókban, hogy csak egy-egy példát említsünk ezek „eredményességéről”. Bocsáttassék meg nekem, hogy nem hiszek az ilyen „kiemelt” évek eredményességében. Az ünnepnapok sem attól azok, hogy piros betĹąvel jelölik a naptárak. Pedig a jelenleg 60 százalékos digitális szakadékot 2010-ig a felére kellene csökkenteni (igen, bizony, hazánk lakosságának több mint fele nem érdeklődik a digitális írástudás és az abban rejlő lehetőségek iránt, vagy nincs hozzáférése – még közösségekben sem – az ehhez szükséges eszközökhöz, tudáshoz), amit még az Inforum is lehetetlennek tart, és a 3 millió helyett 1 millió ember „digitalizálását” látja reálisnak.

Micsoda durranás lenne, ha a fentebb említett energiákat mozgósítva, bevonva a három kispárt ifjait is, az ötpárti egyetértés összefogást eredményezne, s a lehetetlen hallatán mindig szárnyakat kapó fiatalok közremĹąködésével mégiscsak feleződne a szakadék!

Még a gondolatra is kipirultam, megduplázódott a pulzusszámom, számos ötletem támadt, s kivételesen nem hagyom magamon eluralkodni a mostanában optimizmusomat sarokba állító pesszimizmusom. Még akkor sem, ha a január 10-ei, a fentiek kapcsán tartott sajtótájékoztatón a pártok egymás mellett rezzenéstelen, unott arccal ülő, egymással a kezdésig egy szót sem váltó képviselőire gondolok. Akiktől még kérdezni sem volt nagyon kedvük az újságíróknak, s akik egyetértésük bizonygatása mellett csupán bizottságok felállításáról, egyeztetések indításáról, a helyzet súlyosságáról, a megoldás fontosságáról (de a megoldásról nem) tájékoztattak. Ja, és elsősorban a civil társaságoktól várnak ötleteket (az egy szem Petkót kivéve, aki kb. egy éve rendszeresen bombázza, gyakorlatilag hiába, előrevivő ötleteivel képviselőtársait, és minket, újságírókat is). Egy fél emberöltőnyi lemaradás tudatában, két évvel az EU által szabott határidő előtt…

Na, ezért kell ide csoda, s nem tudom eléggé érzékeltetni, micsoda öröm lenne számomra (s haszon az országnak), ha megtörténne.