Terjed a virtuális pszichoterápia Németországban

Terjed a virtuális pszichoterápia Németországban; egy szerdán Heidelbergben nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az internetnek, ezen belül az e-maileknek vagy épp az sms-eknek mind nagyobb szerepük van a gyógyításban, nem is beszélve arról, hogy a virtuális gyógymód "kellemes hidat" biztosít a betegek számára a mindennapokba való újrabeilleszkedésre, továbbá a korábbi terápia elért eredményeinek megszilárdítására.

A tanulmányból kitűnik: a betegek közérzetét már önmagában jelentősen javíthatja a tudat, hogy már az interneten keresztül is hozzájuthatnak a különböző terápiai tanácsokhoz, illetve cselekvési utasításokhoz. Az új kommunikációs eszközök a megelőzés területén is egyre nagyobb szerepet tölthetnek be. A heidelbergi egyetem diákjai például az interneten hozzáférhetnek ahhoz a programhoz, amely alapján megtudhatják, hogy milyen kockázatokkal kell szembenézniük, s azok csökkentése érdekében részletes útmutatásokhoz juthatnak. Azaz - mint a tanulmány szerzői fogalmaztak - az internet mindinkább nemcsak a testi, hanem a lelki gyógyítás eszközévé is válik.

Mindazonáltal Németországban a kizárólagos internetkezelés az orvossal való előzetes kapcsolatteremtés nélkül nem lehetséges. Hollandiával ellentétben, ahol a páciensek az "Interapy" program révén kifejezetten online-módon is kezelhetők, Németországban ez az eljárás csakis a hagyományost kiegészítő terápiaként jöhet szóba. Mindennek ellenére jelentősége hatalmas, s az elkövetkező időszakban még hatalmasabbá válhat.

A tanulmány szerint az "internethidat" mostanáig főként azok a páciensek vették igénybe, akik az úgynevezett "burn-out" szindróma, azaz a teljes testi és lelki kiégés, továbbá depresszió, pánikbetegség, valamint táplálkozási zavarok áldozatává váltak. Az online-terápia keretében ugyanakkor nem csupán az egészségügyi szakemberekkel való véleménycserére nyílik mód, hanem arra is, hogy az érintettek egyfajta csoportos csetelés keretében egymással cseréljék ki tapasztalataikat, adott esetben egy orvos - illetve szakértő - irányításával.

Hasonlóan terjed az sms-ek útján történő üzenetváltás is, amelynek ugyanakkor az első tapasztalatok szerint az internetnél némelyest nagyobb a kockázata, különös tekintettel arra, hogy meghatározott betegségek esetében az érdeklődésre meghatározott "szabványválaszok" érkezhetnek. A kockázatok kiküszöbölésére egy olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek alapján az üzeneteket bizonyos időközönként pszichológusok ellenőrzik, s amennyiben az adott páciens állapotának rosszabbodására következtetnek, tanácsolják orvos vagy más terapeuta felkeresését.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció