Eldőlt a háború? - A Paramount is cserben hagyja a HD DVD-t?

Úgy tűnik, befellegzett a HD DVD-nek, hiszen a Warner után most a Paramount is azt fontolgatja, hogy átálljon a Blu-ray táborhoz.

A Warner Bros képviselői a múlt héten jelentették be, hogy kihátrálnak a HD DVD mögül, hiszen ez csupán többletköltséget jelent számukra. Ezek után a konkurens szabvány mögött álló vállalatok máris fényes győzelmet emlegettek, a Toshiba elnöke viszont kijelentette, hogy a háborúnak még nincs vége. A Financial Times értesülései szerint azonban elképzelhető, hogy a Paramount sem áll ki tovább a HD DVD mellett. A stúdió képviselői ugyanis a szabványt támogató táborral kötött szerződésükben leszögezték, hogy ha a Warner felhagy a HD DVD lemezeken való filmforgalmazással, akkor nekik is joguk van felrúgni a megállapodást. Szakértők szerint ha a Paramount valóban arra az elhatározásra jut, hogy a jövőben Blu-ray diszken adják majd ki műsoraikat, akkor az halálos csapás volna a HD DVD számára, hiszen már csupán egyetlen egy nagy stúdió lenne mögöttük, a Universal, ez pedig édeskevés ahhoz, hogy sikerre vigyék a terméket.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció