Két vetélytárs a Magyar Telekomnak a Telekom Slovenije eladásánál

Miután a Magyar Telekom (MT) kötelező ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán, pénteken szlovén forrásokra hivatkozva a Reuters közölte, hogy összesen hárman vannak versenyben a Telekom Slovenije bő 49 százalékára: a MT mellett az izlandi Skipti távközlési vállalat és egy brit-német konzorcium, melynek tagjai a Bain Capital és az Axos Capital a British Telecom brit távközlési óriáscéggel.

A szlovén kormány illetékes tárcájának képviselője pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy január 15. a "javított ajánlatok" beadásának határideje.

A szlovén kormány 2007 augusztus végén közölte, hogy nemzetközi privatizációs pályázatot hirdet a többségében állami Telekom Slovenije távközlési cég 49,13 százalékos részére.

A kiírás szerint a részesedés egyben vagy két részletben is megvásárolható, utóbbi esetben az első lépésben 35,13 százalékot privatizálnak, és három évvel később a második lépcsőben a maradék 14 százalékot.

A Telekom Slovenijét az első, 2006 októberi privatizációs szakasz óta a ljubljanai tőzsdén jegyzik, tőzsdei értéke tavaly augusztusban közel 3,2 milliárd euró volt, így akkor a 49 százalék mintegy 1,56 milliárd eurót ért.

A cég 62,53 százalékban a szlovén állam tulajdona, további 11,6 százalékot a KAD és SOD állami alapok birtokolnak. A privatizáció lezártával az állam 25 százalék plusz egy részvényt akar megtartani a Telekom Slovenijében.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció