Kihátrált a HD DVD mögül a Warner

Az óriás médiacég diplomatikusan a hét végére időzítette meglepő bejelentését, míg korábban HD DVD és Blu-ray formátumban is megjelentette nagyfelbontású filmjeit, most úgy döntött, csak ez utóbbi formában hoz ki új műsorokat.

A Warner az évek óta húzódó formátumháborúban kezdeti tétovázás után úgy döntött, hogy nem szeretne egyik fél oldalára sem állni, különösen amíg ennyire átláthatatlan a helyzet. Ez egy igen korrekt status quo-t hozott létre piacon, az egymással marakodó nagyfelbontású formátumok azonban sehogy sem tudtak dűlőre jutni, így a kettős megjelentetések évei kezdtek kitolódni. Ez pedig jelentős többletköltséget jelent a Warner tulajdonában levő kiadók, filmstúdiók számára. A vállalat most megelégelte a befagyott frontokat, és végül lekötelezte magát a Blu-ray mellett. Nagy kérdés, hogy miért éppen most, hiszen a Sony által támogatott formátum lejátszói összességében riválisához hasonlóan igen szerényen fogytak az idei ünnepi időszakban, ami még korántsem jelentette a helyzet tisztázódását. A médiaóriás azonban a jelek szerint megelégelte a kétlaki életet, és még a kritikus tömeg megjelenése előtt döntött. Figyelemreméltó, hogy a bejelentést a HD DVD-vel szemben igen fair módon a hét végére időzítették. Sok elemző, köztük a Pali Capital szerint ez a HD DVD gyors halálát jelenti majd. Ez azonban erősen megkérdőjelezhető, mivel ez ugyan igen fontos lépés, de láttunk ,már hasonlókat a DVD háború eddigi történetében, és ezeket szinte mindig egy hasonló bombasztikus hír követte a rivális oldalról. A döntést pedig a felhasználók hozzák meg, vagy éppen nem hozzák meg óvatosságból, hiszen a Warner döntése majd félmillió HD DVD készüléktulajdonost hoz nehéz helyzetbe, aki pedig még nem szánták rá magukat vásárlásra, aligha szeretnének hasonló helyzetbe kerülni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció