Az Intel kiszáll a százdolláros laptop-programból

A legnagyobb processzorgyártó, amely tavaly júliusban amúgy is vonakodva csatlakozott az OLPC programhoz, most úgy döntött, hogy mégis kiszáll a projektből.

Az Intel a fejlesztés kezdete óta negatívan viszonyult az OLPC kezdeményezéséhez mondván, hogy azzal csupán egy lebutított, nem teljes értékű géphez jutnak a szegény országok gyermekei. Helyette – egyúttal pedig a projekt ösztönzésére - inkább saját rivális Classmate PC-jének fejlesztésére koncentrált, míg aztán 2007 nyarán mégis beadta a derekát, és csatlakozott a sok év után végre sikerrel kecsegtető OLPC kezdeményezéshez. Mindezt annak ellenére, hogy a mostanra közel 200 dollárba kerülő XO laptopban egy AMD CPU található; éppen emiatt olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a készülék előbb-utóbb Intel processzorral is kapható lesz.

A mostani visszalépést a vállalat azzal magyarázza, hogy az OLPC lehetetlen elvárásokat támasztott vele szemben; nevezetesen saját fejlődő piacokra szánt terveinek – köztük a Classmate PC-nek – a feladását és a kategóriában kizárólag az XO fejlesztésében való részvételt. Az Intel emellett ne támogathatott volna tovább olyan rivális projekteket sem, mint például az Asus Eee.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció