Szárnyalnak az Apple-részvények

Az Apple részvényeinek az árfolyama a tegnapi napon meghaladta a 200 dollárt is, amit óriási sikerként könyvelt el a kaliforniai vállalat.

Az amerikai szoftver- és számítógépgyártó történetében ez az első alkalom, hogy a cég papírjai átlépték a bűvös 200 dolláros határt, pontosabban 200,95 dollárig emelkedtek. A kiemelkedő eredmény az Apple 2007-es jó piaci szereplésének köszönhető, a vállalat az idei esztendőben egy sor új termékkel rukkolt elő, így bemutatta az iPodok új generációját és a sikerre ítélt érintőképernyős iPhone-t. A számítógépgyártó részvényei az év elején épp hogy csak megközelítették a 90 dollárt, azóta azonban folyamatos emelkedő tendenciát mutatnak a cég papírjai.

Elemzők szerint azonban még mindig nem érte el a maximumértéket az Apple-részvények árfolyamindexe, feltehetőleg rövid időn belül 225 dollárig fognak emelkedni a számítógépgyártó papírjai.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció