Barbie mp3-lejátszó tükörrel

A dél-koreai Innoman egy Barbie mp3 lejátszót hozott forgalomba, amely magától értetődően rózsaszín, ráadásul púderes dobozra emlékeztető fedele egy tükröt is rejt.

A termék nyilvánvalóan egy kiválasztott célcsoport számára lehet vonzó, annyit azonban mégiscsak érdemes elmondani róla, hogy nem egy ismeretlen eredetű „piacos” gagyiról van szó, hanem az Innoman ténylegesen fizetett a Mattel játékgyártónak a Barbie márkanévért és az egyéb levédett és felhasznált elemekért. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lejátszó a Mattel támogatását élvezi, így valószínűleg a Barbie babák kiegészítőjeként is találkozni lehet majd vele az üzletekben. Az Innoman Barbie B2 elnevezésű készülék legnagyobb kapacitású verziója 2 GB-os és a tükrön kívül egy 1,1 inch-es OLED kijelzővel, képnéző szoftverrel, FM rádióval és diktafon funkcióval is rendelkezik. Említést érdemel még a gyártó által kifejlesztett L-alakú érintésérzékelős kezelőfelület, amelyen ebben az esetben a gombokat kis rózsaszín szívecskék helyettesítik.

Az 5,24x5,46x1,51 cm-es méretű, 33 gramm tömegű Barbie mp3 lejátszó egyelőre csak Dél-Koreában lesz kapható, 129 ezer vonért (kb. 24 ezer Ft).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció