A zeneipar egész Európa webes adatforgalmát szűrné

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) egy beadvánnyal fordult az Európai Unióhoz, melyben azt kérik, hogy az internetszolgáltatók legyenek segítségükre a kalóztartalmak kiszűrésében.

Európa-szerte vegyes érzelmekkel fogadták a politikai és emberjogi szervezetek a hírt, miszerint az IFPI azt akarja elérni az EU-nál, hogy az írja elő a szolgáltatóknak olyan filtertechnológiák használatát, melyek segítségével meg lehetne akadályozni a jogsértő fájlok interneten keresztüli másolását. Az internetes társaságok jelenleg is küzdenek az elektronikus reklámlevelek ellen, sőt csúcsidőben korlátozzák a fájlcserélő-portok által igénybe vehető sávszélesség sebességét is, és egy ugyanezen az elven működő eljárással meg lehetne akadályozni az illegális tartalmak terjesztését is - vélik a zeneipar képviselői. Az IFPI szószólói szerint az egyik megoldás az volna, ha a szolgáltatók egy adatbank alapján megszűrnék az adatforgalmat, a másik lehetőség pedig az, hogy alapból letiltanák az olyan illegális webhelyekhez való hozzáférést, mint például a PirateBay, s ily módon jelentős mértékben vissza lehetne szorítani a kalózkodást.

Egyelőre nem lehet megjósolni, mi lesz az EU végleges álláspontja a javaslatot illetően, mindenesetre sok politikus támogatja a zeneipar ezen erőfeszítéseit, mások viszont eleve elvetik az ötletet.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció