A filmstúdiók legyőzték a Torrentspyt

A nagy amerikai stúdiókat képviselő MPAA megnyerte a szerzőijogi bevételekért folytatott perét a Torrentspy üzemeltetői ellen, ami csapás lehet a fájlmegosztó hálózat egyéni felhasználói számára is. A bíróság szerint bizonyítékokat semmisítettek meg.

A Motion Picture Association of America (MPAA) saját filmjei illegális terjesztése és az emiatt kieső bevétel miatt perelte be a Torrentspy.com munkatársait és egy médiacéget. Justin Bunnell, Forrest Parker, Wes Parker és a Valence Media a bíróság szerint az üggyel kapcsolatos fontos bizonyítékokat semmisített meg. Egy korábbi bírósági döntés ugyanis arra kötelezte őket, hogy őrizzék meg és szolgáltassák ki a szerverekre belépők adatait. A vádlottak ezt megtagadták, szándékosan megsemmisítették az adatokat, ám az igazi gond az, hogy eskü alatti hamis tanúzást is elkövettek, ami egyértelműen ellenük hangolta Florence-Marie Cooper bírónőt. A Torrentspy üzemeltetői azzal védekeztek, hogy szervereik Hollandia területén működnek, és az ott érvényben levő törvényeknek meg is felelnek. Az igazi gondot azonban nem is a Torrentspy sorsa okozza, hanem az ítélet precedens értéke. A bírónő ugyanis megerősítette azt az igényt, hogy a fájlmegosztók kötelesek lennének kiadni felhasználóik személyes adatait, ami nem sok jót jósol a fájlmegosztó hálózatok jövőjére nézve.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció