3,2 milliárd dolláros kárt okoz az adathalászat

A Gartner felmérése szerint az augusztussal végződő egyéves időszakban nem kevesebb, mint 3,2 milliárd dollárra tehető az adathalászok tevékenységéből adódó kár összege.

A 2007 augusztusával végződő 12 hónap során ipari méreteket öltött az adathalászok által okozott kár, ám közben átstrukturálódott a módszer gyakorlata. A vizsgált időszakban mintegy 3,6 millió felhasználót érintett az adathalászat, ami meredek emelkedést jelent az egy évvel korábbi 2,3 milliós adathoz képest. Érdekes adat, hogy az átlagos kárösszeg a 2006-os 1244 dollárról 866 dollárra csökkent, ám az áldozatok számának növekedése miatt a végösszeg több mint duplája lett a most vizsgált periódusban. A támadások nagy számának ellenére jó hír is akad a friss adatok között. Az összesítésből kiderül ugyanis, hogy az érintett felhasználók mintegy 64 százaléka végül sikeresen visszaszerezte pénzét, ami jelentős javulás a korábbi 54 százalékhoz képest. Ennek egyik oka, hogy a legérintettebb online cégek az eBay, illetve a hozzá szorosan köthető PayPal online fizetési rendszer. Mindkét cég rendelkezik felhasználóvédelmi biztosítékkal, ám elveszett pénzünk visszaszerzése lassú, sokszor többhónapos procedúra. Az adathalászok növekvő mértékben a bankkártyákra specializálódnak, a támadások 47 százaléka ilyen jellegű adatokat használt ki. A rosszindulatú adatszerzés sikere két tényezőnek köszönhető. Az egyik a felhasználók meggondolatlansága, az adatszerző e-mailek 3,3 százaléka volt sikeres a korábbi 2,3 százalékkal szemben, a másik pedig a védelem hiánya, az internetezők megdöbbentően magas aránya, 11 százalék nem használ komolyabb célzott védelmi szoftvert, 45 százalékuk pedig csak ingyenes változatokat telepített gépére.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció