Innovációs konferencia Aradon

Az eTransylvania Egyesület 2007. december 14-én és 15-én Aradon ErdélyInno2007 elnevezésű fejlesztési konferenciát rendezett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával. A konferencia fő célja az volt, hogy az eTransylvania pontok képviselőivel közösen olyan projektötleteket fogalmazzanak meg, amelyek a későbbiekben részletesen is kidolgozhatók, és az erdélyi, de akár a Kárpát-medencei hálózat szintjén is alkalmazhatók. Ez a konferencia egyben a 2008 tavaszán bemutatásra kerülő Magyar-Magyar Platform konzultációs időszakának kezdetét is jelentette.

A konferencia vendégeként Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár (és volt informatikai miniszter) elmondta, minden közös program sikere azon múlik, hogy az érdekek egybeesnek-e. Úgy vélte, hogy az uniós Magyarországnak és az uniós Romániának érdekei egybeesnek: azaz azt szeretné mindkét fél, ha az uniós csatlakozás az adott térségben felemelkedést hozna, az ott élők számára helyben adna esélyt és jövőképet. Az informatika egy alapstruktúra, amelyre rá lehet építeni egy jól működő gazdaságot, és ennek komoly megtartó szerepe van a közösségben. Az eMagyar pontok ehhez megteremtik a megfelelő alapot az egész Kárpát-medencében, hiszen egy nagyon komoly, a kistelepüléskre is kiterjedő kapcsolatrendszer épült ki az elmúlt évek folyamán, amely - bár a magyar-magyar kapcsolatokra épült - nem csak a magyar közösségeknek szól.

Somodi Zoltán, a romániai távközlési és informatikai minisztérium államtitkára a Tudásalapú Gazdaság Programot ismertette, amely Románia legnagyobb méretű informatizálási programja, amelynek köszönhetően a vidéki lakosság közel 20 százalékának teremti meg a lehetőségét, hogy modern kommunikációs eszközöket használjon. A Világbank által támogatott projektben 255 település vesz részt.

Juhász Bálint, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főtanácsadója is azt hangsúlyozta, hogy az eMagyar pontok vagy az eRégió Hálózat és az emagyar.net rendszerét olyan lehetőségnek tekinti, amely az Európai Unióban biztosítja az esélyt arra, hogy az állampolgárok szülőföldükön maradva is boldogulhassanak. „Ehhez a digitális szakadék áthidalása egy olyan előfeltétel, amely nem kerülhető meg - a 2003-ban elindított támogatások olyan feltételeket teremtett meg, amelyről most tovább lehet lépni és el lehet indulni egy önfenntartó fejlődés útján” - mutatott rá Juhász Bálint.

Nagy Zsolt, volt romániai távközlési és informatikai miniszter szerint ahogy az internet, úgy a környezetvédelem sem ismer határokat - ezért fontos, hogy környezettudatos programokat is működtessünk a már létező hálózaton. Nagy Zsolt elmondta, hogy nehéz számszerűsíteni az eTransylvania pontok hatékonyságát, de azt lehet tudni, hogy mindegyik eTransylvania pont túlterhelt, tehát használja a lakosság, és az is kimutatható, hogy azok a települések, ahol volt ilyen létesítmény, kiemelkedő számban pályáztak sikerrel a Tudásalapú Gazdaság Programra is; ebből arra lehet következtetni, hogy a közösségek felismerték, hogy az ilyen létesítmények fejlődést hoznak.

A fejlesztési konferencián “Hozzáférési pontok szerepe a közösségfejlődésben, erdélyi, Kárpát-medencei perspektívák a jelenben és jövőben” témakörben tartották meg előadásaikat az előadók, köztük Csepeli György, a GKM és Újhelyi István, a Területfejlesztési és Önkormányzati Minisztérium államtitkára, illetve Farkas András, az eTranssylvania hálózat programkoordinátora. Ezt követően átadták az Erdélyi Információs Társadalmi Díjakat. Az erdőszentgyörgyi, a nagykárolyi és a csíkvacsárcsi eTransylvania pont munkatársai tevékenykedtek a leghatékonyabban az elmúlt időszakban.

A konferencia szekcióülésein (tudásalapú gazdaság, vállalkozások és információs technológia, a  fenntartható fejlődés és regionális fejlesztés, a tartalomfejlesztés, tartalomszolgáltatás és web 2.0) projektötleteket dolgoztak ki. Ezeken a kerekasztal-beszélgetéseken már gazdasági vállalkozások vezetői, portálfejlesztők is eszmét cseréltek, köztük egyetlen magyarországi szereplőként Somogyi Endre,  az Adverticum Zrt. fejlesztési vezérigazgató-helyettese, aki az online hirdetés-kiszolgálás terén osztotta meg a résztvevőkkel az Adverticum tapasztalatait.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció