Egyelőre mégsem gyárt OLED tévéket a Toshiba

A Toshiba a magas gyártási költségek miatt úgy döntött, hogy mégsem hoz forgalomba 2009-10-ben OLED képernyős televíziókat.

A cég eredetileg két-három éven belül szeretett volna megjelenni a készülékekkel a piacon, a módosított tervek szerint azonban egyelőre csak a mobiltelefonokhoz és más hordozható készülékekhez gyárt majd OLED kijelzőket. Az OLED a hátsó megvilágítás szükségtelen voltából eredően általában kisebb energiafelhasználás mellett jobb képminőséget biztosít mint a rivális síkképernyős technológiák, nagyobb – azaz például tévé-méretű - képernyők esetén azonban a gyártás egyelőre rendkívül költséges.

A Sony mindenképpen szeretett volna úttörő lenni ezen a téren (is), így novemberben Japánban forgalomba is hozott egy 11 inch-es modellt, ebből azonban a fenti problémák miatt csak mintegy 2000 példány készül havonta. A Toshiba eredeti tervei szerint egy 30 inch-es termékkel rukkolt volna elő 2010 márciusig, most viszont a gyártást bizonytalan időre elhalasztották.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció