Számítógépes nyelvészeti konferencia Szegeden

Immár ötödik alkalommal találkoztak a magyar nyelv számítógépes feldolgozásával foglalkozó szakemberek Szegeden. A kétnapos konferencián elsősorban a beszédtechnológiával, valamint az írott magyar nyelvű szövegek elemzésével kapcsolatos kutatásokról esett szó.

A konferencia - melyen 38 előadás és bemutató hangzott el – fő célja, hogy bemutassa a nyelvtechnológia területén végzett kutatásokat és a legfrissebb eredményeket - mondta az MTI-nek a tanácskozás megnyitója előtt Csirik János, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának dékánja.

A legtöbb előadás a beszédfeldolgozás, -megértés, -szintézis problémaköréről szól. A magyar nyelvnek sok olyan specialitása - például a magánhangzók kiejtése vagy a hangsúlyozás - van, amelyek szükségessé teszi, hogy a nemzetközileg használt eszközök mellett egyedi kiegészítőket is alkalmazzanak az informatikai szakemberek - közölte az egyetemi tanár.

Az ember-gép közötti magyar nyelvű kommunikáció minél hatékonyabbá tételére irányuló kutatások jól haladnak, már érthető beszédet lehet előállítani számítógéppel. A konferencián elhangzott előadás például ügyfélszolgálati üzenetek egy adott bemondó hangjára történő előállításáról is.

A kutatási eredményeket igen sok területen alkalmazzák, ezek közül az informatikus professzor az interneten ingyenesen elérhető angol-magyar, magyar-angol fordítóprogramot emelte ki, amelynek technológiai hátteréről több előadáson is szó esik majd.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció