Check Point: hazai képviselet és új partnerprogram

Az üzleti partnerei, és disztribútorai révén évek óta jelen lévő Check Point Software Technologies Ltd. ma, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy megalapította magyarországi képviseletét. A biztonságtechnikai szoftveres cég a helyi képviselet alapításával erősíteni kívánja pozícióját a régió egyik legfejlettebb és legtelítettebb informatikai piacán.

“Kiváló lehetőségeket látunk a magyarországi informatikai piacban, és hajlandóak vagyunk helyi tevékenységünket további befektetésekkel erősíteni,”  - mondta David Klusáček, a Check Point Software Technologies CEE regionális igazgatója. „Nagy hangsúlyt fektetünk a termékfejlesztésre és üzleti tevékenységünk javítására. Ez, természetesen, összetett feladat, de jól képzett, szakértő partnereinknek és most már a helyi Check Point képviseletnek köszönhetően meg tudjuk valósítani.”

A Check Point Software Technologies magyarországi képviseletének vezetője Vándor Benjámin. A Cisco Systemstőúl érkezett szakember elmondta, új munkakörében legfontosabb feladata a Check Point magyarországi üzleti tevékenységének bővítése, az új piaci lehetőségek feltérképezése, a helyi értékesítési csatornák és a kiemelt ügyfelek körének erősítése, valamint marketing feladatok ellátása.

 „PureAdvantage néven egy új partnerprogramot indítunk útjára, amely minden korábbinál jobb lehetőségeket biztosít a disztribútorok és az értékesítési partnerek széles köre számára biztonsági termék és szolgáltatási kínálatuk erősítésére.”


Bejelentésre került továbbá a Check Point Software Technologies Ltd. új, PureAdvantage partnerprogramja. A PureAdvantage a disztribútorok és partnerek széles köre számára nyújt kivételes lehetőséget biztonsági termék- és szolgáltatáskínálatuk fejlesztésére, a képzett értékesítési és műszaki források elismerésére, valamint új bevételi lehetőségek teremtésére. A program különböző szintjei termékkedvezményekkel és garantált árréssel jutalmazzák az értékesítési partnereket. Mindezek révén a partnerek élvezhetik az egyre növekvő hálózat- és adatbiztonsági piacból fakadó, új üzleti lehetőségeket. Mindemellett a Check Point a PureAdvantage program részeként befektetésekkel, üzletfejlesztéssel, valamint márkaerősítési kampányokkal bővíti értékesítési partnereit támogató marketingtevékenységét és -forrásait.

 

A PureAdvantage értékesítési partnerprogram legfontosabb elemei:


1.Piaci szegmensekre szabott programok és minősítések – Egyértelműen meghatározott partner és disztribútor szintek, amelyek a szükségleteknek legjobban megfelelő programokat és promóciókat kínálják.
2. A Partner Díjazása – A magasabb programszintek megfelelő díjazása szintekre osztott modell, árrés program, valamint az értékesítést ösztönző programok alapján.
3. Továbbfejlesztett marketing program – A közös marketing tevékenységet megalapozó egyszerű és gyors folyamatok, co-op rendszer az új partnerek számára, közös marketing kampányok.

További információ: http://www.checkpoint.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció