A Galileo rendszer várhatóan 2013-ban indul

Várhatóan 2013-ban működésbe lép az Európai Unió által finanszírozott, az amerikai GPS-nél fejlettebb műholdas helymeghatározó rendszer, a Galileo, a projekt költségvetése 3,4 milliárd euró - mondta Barsiné Pataky Etelka (Fidesz) európai parlamenti képviselő hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


A képviselő kifejtette, hogy az uniós projekt első számú megvalósítója az Európai Ürügynökség (ESA), a kivitelezést 5-6 egységbe szervezik közbeszerzési eljárások keretében. A 3,4 milliárd eurós összeget többek között az EU versenyképességének javítását célzó pénzekből, illetve a 2007-ben fel nem használt, és a tagállamoknak eredetileg visszautalásra szánt összegből fedezik.

Solymosi János a Magyar Űrkutatási Tanács tagja rámutatott: Magyarország tapasztalata az űrkutatásban (elsősorban a fedélzeti energiaellátás és a szoftverek terén) 35 éves múltra tekint vissza, a magyar szakemberek tudása felveszi a versenyt a világ más országaiban dolgozó kutatókéval és mérnökökével. Hozzátette: Magyarország nem tagja az ESA-nak, így az "űripari szabadpiacon" adja el szellemi termékeit. Példaként az Indiai Űrkutatási Ügynökség jövőre induló holdszondáját, illetve az Indonéz Űrkutatási Hivatal "Cunami" monitorozó állomását említette, amelyek létrehozásában magyar mérnökök is közreműködtek. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ESA-n kívüli tagállamoknak is van lehetősége becsatlakozni a Galileo projektbe. A szakember úgy fogalmazott, hogy "Magyarország az űrkutatás elit klubjába tartozik". Kijelentette, hogy a magyar kormánynak lépéseket kéne tennie az ESA tagság érdekében, amelynek ára megegyezik "500 méter autópálya építésének költségével".

A Galileo rendszer 30 műholdból és 2-3 földi irányító központból áll majd, egy műhold már "pályára állt", egy fellövés előtt áll. A rendszer teszteléséhez 4 műholdra van szükség, a próbaidőszak után a további 26 műholdat 3 egymással párhuzamosan futó tender keretében "állítják pályára" - magyarázta a szakember.

A jelenleg is bárki által megvásárolható 5-10 méteres pontossággal működő készülékek várhatóan 1 méteres pontossággal működnek majd az egymással kompatibilis Galileo és a GPS rendszereknek köszönhetően. Barsiné Pataki Etelka hangsúlyozta, hogy jelentős áttörés várható majd az autópálya díjfizetés terén, ugyanis az egymáshoz közel futó, párhuzamos utak esetében is meg lehet határozni, hogy a gépkocsi hol halad.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció