32 GB-os Creative Zen lejátszó

A Creative bemutatta Zen hordozható médialejátszó készülékének legújabb, 32 GB-os verzióját.

Az igazán érdekes részlet az, hogy új Zen ezt a nagy kapacitást nem merevlemezzel, hanem flashmemóriával produkálja, ami máris azt bizonyítja, hogy a technológia rohamléptekkel tör előre. Elég csak arra gondolni, hogy nem is olyan régen az első laptopokba szánt flash-modulok teljesítménye volt 32 GB, habár az is igaz, hogy a fogyasztói piacon, elsősorban árkorlátok miatt, azóta sem sikerült túllépni ennek a kétszeresét. Az ilyen ütemű kapacitásnövekedés ugyanakkor nyilvánvalóan belátható időn belül feleslegessé teszi a hordozható eszközökben a merevlemezeket.

A 32 GB-os Creative Zen egyébként nem tartalmaz számottevő újításokat 4, 8 és 16 GB-os elődeihez képest; azaz a készülék SD kártyacsatlakozóval és egy 2,5” TFT LCD kijelzővel rendelkezik és számos zeneletöltő szolgáltatást illetve formátumot támogat; a videó-fájlok közül például lejátssza a WMV9, MJPEG, MPEG4-SP, DivX 4/5 és XviD tartalmakat. Az eszköz akkumulátorának egy feltöltésével 30 órányi zene- és 5 órányi mozgóképlejátszást tesz lehetővé. Az új Zen még az idén kapható lesz – Szingapúrban, 549 helyi dollárért (kb. 65 ezer Ft).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció