Innováció 2007 - Hűség Konferencia: Középpontban az ügyfélelvándorlási folyamatok

Kutatási tapasztalatok azt mutatják, hogy még egy adott vállalaton belül sincs egységes vízió arról, mit is jelent az ügyfélelvándorlás, és mi ennek oka. Ennek megfelelően nincs egységes ügyfélmegtartási stratégia sem. Ám ha felismerik a problémát, a vállalati vezetőknek akkor is nehéz eligazodniuk a különböző ügyfélmegtartási módszerek és lehetőségek között.

A Data Research Kft. 2005 óta van jelen a piacon azzal a céllal, hogy a hazai elemzési kultúra innovatív irányait valósítsa meg. A Nextent Zrt.-vel közösen rendezett szokásos őszi konferenciájának témája idén a Hűség volt. Az Innováció 2007 – Hűség című szakmai program előadásai olyan szakemberekhez szóltak, akik ügyfélkezelésben, marketingben, CRM stratégiában, ügyfélmegtartás és ügyfélelvándorlás témájában érintettek. A konferencia több oldalról járta körül a hűség jelenségét. A szervezők olyan átfogó és használható ismereteket és gondolkodást igyekeztek a résztvevők számára átadni az előadások során, mely kézzel fogható megoldások felé viheti az ügyfélmegtartás problémáival találkozó szakembereket, vállalatvezetőket és érdeklődőket. A Data Research Kft. szakemberei olyan neves vendégelőadók társaságában segítettek az ügyféllojalitás kérdéseiben való eligazodásban, mint dr. Csányi Vilmos akadémikus, biológus/etológus, dr. László Ágnes a CIB Bank ügyvezető igazgató-helyettese, és Balogh Árpád (GÉMOSZ elnökségi tag, Mazda Autó Óbuda ügyvezető igazgató). A Data Research Kft. szakembereinek előadásai egy komplex metódust ismertettek, melynek segítségével megválaszolhatók az ügyfélmegtartás legfontosabb kérdései. Az előadások során nemzetközi kitekintésre is sor került, a hallgatók megismerhették a nemzetközi ügyfélmegtartási gyakorlatot is.

A konferenciát a Data Research Kft. ügyfélmegtartással kapcsolatos üzleti kultúra fejlesztési törekvése és koncepciója hívta életre. Ezen misszió részeként a Data Research Kft. különböző workshopokat, szemináriumokat, illetve évente egy-egy konferenciát szervez ügyfélelvándorlás és ügyfélmegtartás témában. A Data Research Kft. a napokban indította útjára a Churn Kompetencia Centert, az ügyfélelvándorlással kapcsolatos megoldások gyűjtőhelyét a www.churn.hu oldalon. A Churn Kompetencia Center csapata a weboldalon nonprofit jelleggel üzemelteti az Infotárat, folyamatosan friss szakmai hírekkel, ezen kívül egy adatbányászati lexikon is segíti a téma iránt érdeklődőket, mindenki számára elérhetővé téve a legújabb kutatási eredményeken és fejlesztésen alapuló ügyfélmegtartási megoldásokat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció