Az Eastron Kft. nyerte a Internetes Játék Rendszer tendert

Az Eastron Kereskedelmi és Fejlesztő Ügynökség Kft. szakmai szoftverfejlesztő cég nyerte a Szerencsejáték Zrt. által kiírt Internetes Játék Rendszer megvalósítására kiírt tendert, a rendszer piaci értéke nettó 400 millió forint - tájékoztatta Peredi János, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-t.

Az Eastron az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében ismertette: a tenderen nemzetközi cégek, illetve magyarországi multinacionális vállalatok is részt vettek.

Az Eastron több külföldi informatikai gyártónak is partnere, képviselője Magyarországon, például, az Advantysnek és a Hirschmann-nak. Peredi János hangsúlyozta, hogy "a cég kiemelt partnere a Microsoftnak és ennek a projektnek a megvalósításában is jelentős mértékben közreműködik a Microsoft Magyarország Kft."

Az Eastron saját termékeivel például az ETiQ ügyfélirányító megoldással és az EastroNet Bank elektronikus banki rendszerrel is jelen van a hazai és külföldi piacokon - olvasható a közleményben.

A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Eastron 400 millió forint bevételt könyvel el az idén, a tavalyi 350 millió forint után - mondta Peredi János. Hozzátette, hogy a következő évben már több mint 450 millió forintos bevételre számítanak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció