Újabb technológiai Greenpeace-lista, a Nintendo 0 pontot ért el

A Greenpeace ismét, immár hatodszor kiadta a technológiai cégeket üzleti gyakorlatuk környezetbarát volta alapján rangsoroló listáját, amelyen 3 új szereplő is található, köztük az elsőként 0 pontot teljesítő Nintendo.

A legújabb listán a Sharp, a Philips, a Microsoft és a Nintendo azok a cégek, amelyek idén először szerepelnek, rögtön sereghajtóként. A Geenpeace ugyanis a számítógépek és a mobiltelefonok mellett idén novemberben már a játékkonzolokat és a televíziókat is technológiai termékeknek tekinti, ám ezek gyártói enyhén szólva nem bizonyultak elég zöldnek. Az értékelési szempontok között elsődlegesen a veszélyes kemikáliák mellőzése, illetve a használt készülékek bevonása és újrafeldolgozása szerepel. A környezetvédő szervezet szerint a Nintendo eddig egyik területen sem fejtett ki erőfeszítést, és nem is közölt ilyen terveket a jövőre nézve. A 2 pontot kapott Philips és a 2,7 pontot elért Microsoft ugyan már tettek pozitív lépéseket, főleg a veszélyes anyagok kivonása terén, ám a redmondi vállalatóriás például viszonylag későn, 2011-ben tervezi csak mellőzni a PVC-t és más káros kemikáliákat Xbox konzoljaiból.

A mostani dobogósok a Sony Ericsson, a Samsung és a Sony lettek; közülük az első és a harmadik olyan cég, amelyek másfél éve még sereghajtónak számítottak. Ugyanakkor visszaesés is tapasztalható volt, mivel a Nokia és a Motorola a fejlődő ázsiai piacokon más térségekkel ellentétben egyáltalán nem folytat újrafeldolgozási gyakorlatot, így a korábbi jó helyezések helyett most csak a 9. és 14. helyet szerezték meg. Az eddig a Greenpeace által talán leginkább elmarasztalt Apple-nek az utóbbi hónapok lépéseinek köszönhetően sikerült a 6 pontot elérnie a maximális 10-ből, de azért még hosszú út áll előttük.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció