Minden Windows-verziót érintő veszélyes biztonsági rés

A múlt héten nem csupán a PNRG-hibára derült fény, hanem egy annál jóvalta komolyabb, minden Windows-rendszert veszélyeztető biztonsági résre is, amelyet egyszer már befoltoztak a redmondiak.

A napokban az Új-Zélandon megrendezett hacker konferencián az egyik felszólaló programozó röviden demonstrált egy olyan Windows-sebezhetőséget, amely sajnálatos módon mindegyik Microsoft operációs rendszerben megtalálható, és annak kihasználása által átvehető az irányítás a megtámadott számítógépek fölött. A szakember elmondása szerint akár egy egyszeri, jól megszervezett és szakszerűen végrehajtott támadás is elegendő ahhoz, hogy több millió PC kerüljön a rosszindulatú internetes bűnözők hatalmába. A "rabul ejtett" rendszereket aztán spamküldésre, vírusok terjesztésére lehet használni, vagy akár a felhasználók személyes adataihoz is hozzáférhetnek így a támadók. Érdekességszámba megy azonban, hogy az Egyesült Államokban üzemelő Windows PC-ket nem érinti a sebezhetőség, és bizonyos konfigurációk is védettek egy esetleges támadással szemben, pontos részleteket azonban nem közöltek a szoftveróriás képviselői, és a rés felfedezőjét, valamint a hírről elsőként beszámoló ausztrál Sydney Morning Herald szerkesztőségét is megkérték, hogy ne tegyenek közzé olyan információkat, melyek nyilvánosságra hozatala által veszélyeztethetik a redmondi operációs rendszerek felhasználóinak biztonságát.

A Microsoft öt évvel ezelőtt már kiadta a hibát megszüntetni hivatott frissítést, azonban a jelek szerint a patch csak nem foltozta be teljesen a rést, ugyanis az még mindig aktív. A vállalat munkatársai gőzerővel dolgoznak az új (feltehetőleg az előzőnél hatékonyabb) javításon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció