Megnyílt a kétezredik T-Mobile-üzlet Európában

A T-Mobile megnyitotta kétezredik európai üzletét a bécsi Rotenturmstrasse-n, ezzel magvalósítva az idei évre kitűzött célját.

Hamid Akhavan, a német székhelyű nemzetközi mobilszolgáltató vezérigazgatója az alkalomra kiadott sajtóközleményben elmondta, hogy csak az idei évben havonta 25 új üzletet nyitottak az öreg kontinensen, és az elmúlt 12 hónapban összesen mintegy 100 millió ügyfél látogatott el boltjaikba Európában. A vállalat 2004 óta nagyjából 200 millió eurót költött itteni kiskereskedelmi egységeinek bővítésére és fejlesztésére. A T-Mobile különös hangsúlyt helyez arra, hogy leendő ügyfelei többnyire ne szerződött kiskereskedőknél, hanem a cég saját üzleteiben kössenek előfizetői szerződéseket, illetve szerezzék be mobiltelefonjukat. A vállalat álláspontja szerint ezáltal színvonalasabb szolgáltatást tudnak nyújtani, ami előnyt jelent a mobilpiacon zajló igencsak éles versenyben.

Akhavan kifejtette, hogy a T-Mobile a jövőben is folytatni kívánja európai bolthálózatának fejlesztését, emellett pedig fontos célkitűzésük a még jobb szolgáltatások nyújtása, külön hangsúlyt helyezve hatékonyság növelésére, a sorban állás csökkentésére, illetve az estleges termékhiányok kiküszöbölésére.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció